Sok közös sikert szeretne ifjabb Rosta Miklós

Vissza
Sok közös sikert szeretne ifjabb Rosta Miklós

A 2019-20-as idénytől minket erősít majd a 20 éves, magyar juniorválogatott beálló, ifjabb Rosta Miklós. 2+2 éves szerződést kötöttünk vele, aki reméli, fejlődése mellett rengeteg sikert érhet el együtt a kék táborral.

– Nyártól 2+2 éves szerződést kötöttél klubunkkal. Édesapád sok csatát megélt ellenünk, míg nagybátyád, Rosta István játszott is nálunk. Mit meséltek rólunk?
– Természetesen beszéltem velük, mielőtt meghoztam a döntést. Édesapámnak sok babér nem termett ellenfélként, kiemelte, hogy mindig nagyon nehéz volt a Szeged ellen játszani, valamint, hogy fantasztikus atmoszférája van az újszegedi sportcsarnoknak.

– Megvan már, hogy hányas számú PICK-mezt viseled majd?
– Igen, a 45-öst választottam.

– Van ennek konkrét oka?
– Persze, édesapám ebben játszott utoljára Győrben, és ezt szeretném továbbvinni.

– Két kiváló beállótól tanulhatsz majd Bánhidi Bence és Matej Gaber személyében. Előbbi szegedi pályafutása jó példa lehet számodra, mivel stabil válogatott játékossá fejlődte ki magát nálunk. Mit vársz a Szegedre igazolásodtól?
– Nagy öröm és lehetőség számomra, hogy ilyen játékosoktól leshetek el majd dolgokat. Minél több mindent szeretnék megtanulni tőlük, és minél több játéklehetőséget kapni mellettük. Ezúton szeretném megköszönni a Grundfos Tatabányának, hogy egy évvel szerződésem lejárta előtt elengednek Szegedre. A legfontosabb, hogy majd a lehető leghamarabb beilleszkedjek a csapatba. Világklasszis játékosoktól tanulhatok majd, ami óriási lehetőség. Sokat tapasztalt játékosok közé igazoltam most, így biztos jó partnerek lesznek ebben.

– Március 9-én még a Tatabányát erősíted majd ellenünk. Mennyire lesz különleges ez a találkozó számodra?
– Ebbe még nem gondoltam bele, talán majd a meccs előtt lehet bennem egy kis drukk, de nem biztos. Egyelőre még a Tatabánya játékosa vagyok, őket erősítem, a nyártól viszont már a MOL-PICK SZEGED sikereiért teszek meg mindent.

– Több mérkőzést játszottál már ellenünk, milyen emlékeid vannak?
– Többször volt már lehetőségem a PICK ellen pályára lépni bajnoki találkozón, de a legemlékezetesebb a 2017-es Magyar Kupa-elődöntő. Sajnos 28–20-as vereséget szenvedtünk a Szegedtől, de a második félidőben lehetőséget kaptam, és hat akciógólt szereztem.

– Mit üzensz a MOL-PICK SZEGED szurkolótáborának?
– Üdvözlöm őket, remélem, hamar megtaláljuk majd a közös hangot, és sok nagy sikerben lesz majd részünk együtt az elkövetkezendő években.

Interjú: Becsei Dávid
Fotó: Cseh Péter/MKSZ
 

Közzétéve: 2019.02.20.

TOVÁBBI HÍREK

2019
12/11
Bánhidi Bence lett az Év férfi sportolója a Délmagyarországnál

Kedden este immár 50. alkalommal rendezte meg a Délmagyarország napilap az Év sportolója díjátadó gálát. Csapatunk kiválósága, Bánhidi Bence lett az Év férfi sportolója.

2019
12/10
Szívhez szóló levelet kaptunk - megható sorok

Dr. Kovács Dénes szakpszichológus, a Reménysugár Alapítvány kuratóriumi elnöke ismét szívhez szóló levelet írt nekünk. Ilyenkor azért könnybe lábad a szemünk. Köszönjük a megható sorokat!

AZ ÖSSZES HÍR