Főszerepben a PICK a Futballáriumban

Vissza
Főszerepben a PICK a Futballáriumban

A közelmúltban az FC Barcelona vezetése vendégségbe érkezett a katalán városban található Futballáriumba. Az eseményen főszerephez jutott a csapatunk is.

– Kiváló kapcsolatot ápolunk a szegedi klubbal – kezdte a beszélgetést Büki Péter, a barcelonai Futballárium vezetője –, a vezetőséggel. Többször is járt már nálunk a csapat, több relikviánk is van a MOL-PICK SZEGEDtől, ami fő helyen van kis éttermünkben. Dr. Szűcs Ernő Péter elnök értesült arról, hogy milyen illusztris vendégek érkeznek majd hozzánk, így a Pick Szeged Zrt.-től és a csapattól is kaptunk ajándékot. Készítettünk egy hungarikumokból összeállított kis installációt, ahol a Pick szalámi mellett a csapat kabalája, a bika is fontos szerepet töltött be. Remekül sikerült az összejövetel, mindenki jól érezte magát. Naprakészek vagyunk a csapatról, örültünk a Celje ellen aratott sikernek, most nagyon szorítunk azért, hogy sikerüljön megvalósítani a nagy álmot, a kölni négyes BL-döntőben való részvételt. Azt viszont nagyon sajnáljuk, hogy az idei szezonban nem jött össze egy Barcelona–MOL-PICK SZEGED meccs, mert jó lett volna találkozni a csapattal, a szurkolókkal. Számunkra csodás érzés, hogy olyan szeretetet és törődést kapunk folyamatosan a szurkolóktól, hogy azt szavakkal nem tudjuk kifejezni. Így arra gondoltunk, hogy egy kicsit viszonozhassunk valamit, ősszel szeretnénk a Futballáriumhoz méltó módon mindenkinek megköszönni. Egy meglepetésre készülünk Szeged városának, amiről bővebben majd kicsit később.  

Cikk: Süli Róbert

Közzétéve: 2019.02.13.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR