Juan Carlos Pastor: erőt ad a kék tábor!

Vissza
Juan Carlos Pastor: erőt ad a kék tábor!

Vasárnap 17 órakor a szlovén RK Celje Pivovarna Lasko otthonában a VELUX EHF Bajnokok Ligájában lépünk pályára. Népes szegedi tábort tudhatunk majd magunk mögött. Juan Carlos Pastor vezetőedzővel hangolunk a meccsre.

– 250 szurkolónk kísér el bennünket Szlovéniába. Mit szól hozzá?
 

– Csodás ezt hallani. Jó volt látni, hogy Budakalászon is kék volt a lelátó. Boldogság volt pályára lépni kedden este itthon a Balatonfüred ellen, mert jóformán megtelt a nézőtér. Egy klub erejét mutatja meg, hogy ha nagy a szurkolótábora. A mienk pedig népes. Hatalmas segítséget kapunk minden meccsen, így erőt adnak majd nekünk Celjében is.
 

– Milyen állapotban vagyunk?
 

– Akik itthon voltak, azokkal becsülettel dolgoztunk. A vébét megjárt játékosaink nem sokat pihentek, fáradtan tértek vissza, így számukra fontos még mindig a regeneráció. Voltak sérültjeink, betegeink, nem volt zökkenőmentes a felkészülés. Most a legfontosabb, hogy folytassuk azt a tempót, azt az utat, amit az ősszel képviseltünk. Sok edzésre van szükségünk, fontos lesz az első meccsekre odafigyelni, még jobban koncentrálni.
 

– Két bajnokit játszottunk idén. Mennyire volt elégedett az eddig látottakkal?
 

– A szombati Budakalász elleni meccs után léptünk előre, főleg támadásban. A védekezésünkön viszont van még javítani való. Egész héten így edzettünk, sokat gyakoroltunk.
 

– Veszélyes csapat a Celje?
 

– Igen! A gyorsaság az erősségük. Jó példa a Nantes elleni hazai meccsük, amikor a francia együttes simán vezetett, mégis döntetlen lett a végeredmény. Hajtós csapat az idei első BL-ellenfelünk. Fiatal csapat, így sokszor kerülnek hullámvölgybe, ezeket kell kihasználni. A védekezés döntő lesz. A Celje nyert nagy meccseket, legyőzték a Velenjét, de szerdán kikaptak Trebnjétől.
 

– A rutin, a csapategység a mi erőnk?
 

– Fontos azt mindenkinek tudnia, hogy nem a nulláról folytatjuk a Bajnokok Ligáját. A célunk, hogy minél jobb helyen zárjuk a csoportküzdelmet. Most jó pozícióban állunk, és nagyon jó lenne ezt minél gyorsabban bebiztosítani, újabb két pontot szerezni, vagyis nyerni Celjében.
 

Interjú: Süli Róbert

Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.02.08.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA-NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA-NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

2024
04/15
Pénteken Veszprémben játszunk rangadót

Pénteken 20 órakor (élő: M4 Sport) a K&H férfi kézilabda ligában rangadót vívunk idegenben, a Telekom Veszprém otthonában.

AZ ÖSSZES HÍR