Marko Krivokapics a még jobb tavaszban bízik

Vissza
Marko Krivokapics a még jobb tavaszban bízik

Csapatunk foghíjas összetételben megkezdte a felkészülést a tavaszra. Másodedzőnk, Marko Krivokapics kiphenten érkezett vissza Szegedre. Elmondása szerint nehéz meccsek várnak ránk, de reméli, a második félévben még jobban játszunk majd, mint az ősszel.

– Hosszú és fárasztó őszi szezonunk volt. Sikerült kipihenned magad az ünnepekben?
– Igen, minden rendben volt. Kiválóan teltek az ünnepek, sikerült kipihennem magam, de tanulásra, felkészülésre is maradt időm. Nagyon jó évet zártunk a csapattal, így azért másképpen pihen az ember.

– Több szempontból fantasztikus volt 2018. Felülmúlhatjuk 2019-ben?
– Nagyon nehéz lesz, mert egy olyan eredményt értünk el 2018-ban a magyar bajnoki címmel, ami a három célunkból a legnehezebb, mert a Veszprémet kell legyőznünk hozzá két mérkőzés alapján. Jó úton vagyunk, hogy jó tavaszunk legyen, bízom benne, hogy ezt a szezont is jól zárjuk majd. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a lényegi dolgok áprilisban és májusban dőlnek el, akkor kell kiválóan teljesíteni. Eddig mindig a második félévünk volt az erősebb, remélem, ez most sem lesz másként.

– Spanyolországban tanulni voltál az újév első napjaiban.
– Igen, mert folyamatban van a mesteredzői képzésem. A végéhez közeledik most már, írom a szakdolgozatom, júliusban pedig egy sikeres védéssel megszerezhetem a szakképesítést.

– Foghíjas kerettel kezdtük meg a felkészülési időszakot kedden. Min van ilyenkor hangsúly?
– Az első napokban a fizikai felméréseken, amelyeket az erőnléti edzőnk, Bubori Kornél végez a játékosokkal, hogy tudjuk, mennyire terhelhetjük őket. Ezt követően az egyéni képzéseken következnek, ameddig vissza nem jönnek a többiek a válogatottaktól. A szlovén játékosaink már itt vannak a városban, holnap munkába állnak, de Stanislav Kaspárek is megérkezik. Velünk készül majd néhány junior játékos, így lassan annyian leszünk, hogy normális, labdás tréningjeink is lesznek.

– Holnap kezdődik a világbajnokság. Mire számítasz, kik lehetnek az esélyesek?
– Érdekes torna elé nézünk így, hogy két rendező ország van. A tippelés nekem nagyon nem megy, eddig egyszer tettem ilyet, akkor nagyon messze jártam a valóságtól. Engem ilyenkor mindig az érdekel, hogy mivel rukkolnak elő a csapatok, lehet-e tőlük tanulni valami újat. Magyarország jó kerettel utazott el Koppenhágába, a csoportból biztosan továbbjutnak. Az ázsiai és amerikai ellenfelekkel vigyázniuk kell, mert veszélyesek lehetnek, hiába tűnnek papíron könnyebb mérkőzéseknek.

Interjú: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.01.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR