Bodó Ricsiék csodás karácsonya

Vissza
Bodó Ricsiék csodás karácsonya

Csapatunk tagjai a szabadságukat töltik. Bodó Richárddal, a MOL-PICK SZEGED válogatott játékosával a karácsonyi ünnepekről és a válogatott felkészüléséről beszélgettünk.

– Hogy teltek az ünnepek?

– A családunk körében. Nagyon jó volt. Szeretem, ha nyugalom vesz körül, a karácsonyi ünnep pedig ilyen. Csend van, csak mi vagyunk, illetve a szeretteim. Szép volt idén is. Összetartó a famíliánk, fontos számunkra az ünnep.

– Édesapa leszel hamarosan. Másabb volt az idei karácsony?

– Sokkal! Tele érzelmekkel, várakozással. Csodás látni páromat, Vivit, a kis pocaklakót, tudni azt, hogy nemsokára többen leszünk.

– Sikerült feltöltődnöd?

– Rövid volt a szabadság, hiszen ma már a magyar válogatottal kezdjük el a felkészülést. De jó volt, sikerült kikapcsolódnom. Sokat beszélgettünk, nevettünk, rokonokkal voltunk, sikerült kicsit elfelejteni a kézilabdát. Húzós kis őszünk volt, rengeteg meccsel. Kezdtem kikészülni, főleg mentálisan, éppen ezért volt jó a karácsony. Most újból erőre kaptam, és innentől kezdve a válogatott felkészülésére koncentrálok, azért küzdök, hogy jól és eredményesen szerepeljünk a világbajnokságon.

Interjú: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2018.12.27.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR