Január 20-án ismét Mézi-kupa

Vissza
Január 20-án ismét Mézi-kupa

Klubunk és a Csak Előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesület immár harmadik alkalommal rendezi meg a Mézi-kupát. Január 20-án (vasárnap) 15 órától négy csapat emlékezik nagy szurkolónkra, Mézes Sándorra.

Aki járt már a Mézi-kupán, azt biztos, hogy megfogta az a hangulat, amely körülveszi ezt az eseményt. Ez sem véletlen, mert Mézes Sándort, egykori szurkolónkat mindenki nagyon szerette. Nagy kedvenc volt, példát mutatott a hűségről, a kitartásról, a szeretetről.

Két éve rendeztük meg először a tornát közösen a Csak Előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesülettel és a Szegedi Sport és Fürdók Kft-vel együtt. Az első rendezvényen három csapat csatázott, végül a Sportolók-média együttes lett a győztes.
Egy éve a Mézi csapat ünnepelhetett, népes, közel 300 fős szurkolósereg és a MOL-PICK SZEGED teljes kerete tapsolta meg a győzteseket.

Az idei szezonban is megrendezzük a tornát, a decemberi erőltetett menet miatt most januárban lép pályára a meghívott négy együttes (Mézi, Csak Előre, Szegedi Köménymag, Sportolók-média) az újszegedi sportcsarnok küzdőterén.

Január 20-án (vasárnap) 15 órakor a két elődöntővel – a sorsolást később tartjuk – kezdődik minden bizonnyal az ádáz küzdelem. A két győztes az első helyért, a két vesztes a bronzéremért csatázik a Mézi-kupán.

Idén annyi szabályt vezettünk be, hogy NB I/B-s és NB II-es játékosok nem szerepelhetnek a viadalon, viszont minden csapat két egykori szegedi kedvencet/legendát igazolhat.

Az edzőket később nevezzük meg – természetesen a világbajnokságon szereplő játékosok nem jöhetnek szóba –, de egy biztos, hogy az ünnepek után minden meghívott csapat megkezdi a felkészülést a nem mindennapi tornára.

A szurkolóknak is érdemes lesz a naptárba beírni ezt a napot, mert hatalmas élmény látni azokat az embereket játszani, akik a meccseken a csapatot buzdítják, most viszont kézilabdásként mutatják meg, hogy mennyire ügyesek.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Faragó Imre

Közzétéve: 2018.12.21.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR