Két edzőmeccs januárban

Vissza
Két edzőmeccs januárban

Csapatunk már a pihenőjét tölti, a játékosok nem edzenek. Januárban két felkészülési meccset játszunk.

Nincs meccs, nincs szurkolás, most pihen mindenki. Csapatunk játékosai már szeretteik körében töltik a szabadságukat, a MOL-PICK SZEGED-szurkolók pedig a szekrénybe tették a sálaikat, a mezeiket.
Mindenki a karácsonyi ünnepekre készül, közben visszagondol erre a csodás évre, amikor a harmadik bajnoki címünket szereztük meg.

Január 8-án kezdjük majd meg a felkészülést. Ekkor még foghíjas lesz a keret, hiszen többen a nemzeti válogatottal – erről szerdán bővebben olvashatnak itt a honlapon – készülnek.

Jó hír a szurkolóinknak, hogy 2019 első hónapja sem telik majd el úgy, ne lássák a csapatot a pályán. Két  edzőmeccset játszunk, mindkettőt az újszegedi sportcsarnokban.

Január 17-én 17 órakor a macedón Bitolát, január 25-én szintén 17 órakor az egykori BEK-győztes szerb Metaloplastika Sabacsot látjuk vendégül.

Mindkét találkozót a MOL-PICK SZEGED-hívek ingyen tekinthetik meg.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2018.12.18.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR