Csavar Zoli: veletek vagyunk!

Vissza
Csavar Zoli: veletek vagyunk!

Csapatunk szombaton 17.30-kor a BL-ben a Paris SG ellen vív rangadót. Ott lesz a lelátón az 1996-os bajnokcsapatunk kőkemény védője, Csavar Zoltán is.

– Jól vagyok, most ismét egy hetet töltöttem itt Szegeden, és elvégeztem a rehabilitációs munkát, köszönet érte a Szent Vincent Rehabilitációs Központ munkatársainak. A stroke után javul az állapotom, de hosszú folyamat még, hogy teljesen rendbe jöjjek. Szeretnék újból dolgozni, edzősködni – kezdte a beszélgetést Csavar Zoltán, a Pick Szegeddel 1996-ban bajnoki címet szerző játékos.

– Ott voltam a Skjern elleni meccsen is a lelátón. Izgalmas mérkőzést játszottunk, sajnáltam, hogy nem lett a miénk a 2 pont. Tetszett, ahogy küzdött a csapat, ez példás. Erre építhetünk a Paris SG ellen is.

Ezerrel szurkolok majd, jó lenne úgy hazatérni Szegedről Székelyudvarhelyre, hogy nyertünk. Ez egy jó gyógyszer lenne nekem. Képes erre a csapat, mert tetszik, hogy mennyire együtt van a társaság. A MOL-PICK Szegednek pedig köszönöm, hogy nem felejt el, mindenben támogat. Ez egy ilyen helyzetben, amelyben vagyok, nagyon sokat jelent. A fiúknak azt üzenem, hogy mindent bele, csak előre, és győzelemre fel!

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Karnok Csaba

Közzétéve: 2018.11.23.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR