Bemutatjuk a PSG-t

Vissza
Bemutatjuk a PSG-t

Két hétvégényi szünet után ismét folytatódnak a VELUX EHF Bajnokok Ligája küzdelmei, ahol a B csoport hatodik fordulójában a hozzánk hasonlóan szintén 100%-os PSG otthonában lépünk pályára. Ismerkedjünk meg a francia bajnokcsapattal.

Az előző idény francia bajnoka, kupa- és ligakupa-győztese, Bajnokok Ligája bronzérmese. Ezek vasárnapi ellenfelünk, a Paris Saint-Germain sikerei a 2017-18-as szezonban.

A Bajnokok Ligája idei csoportkörében még két veretlen együttes csap össze a párizsi Stade Pierre de Coubertinben vasárnap 17 órától feltehetőleg teltház, 4 ezer néző előtt. A PSG Handball vendégei leszünk.

Nyáron fontos változások történtek a francia klubnál, mivel a kispadon 2017-ben a Vardarral BL-t nyert spanyol Raúl González váltotta Zvonimir Serdarusicsot, aki 2015 óta volt a csapat edzője. A már eddig is bombaerős kerettel rendelkező párizsiak tovább erősödtek a nyáron, mivel három világklasszis szinten védekezni tudó játékost igazoltak, akik közül ketten támadásban is kiemelkedőt képesek nyújtani.

Az olimpiai- (2016) és Európa-bajnok (2012) dán Henrik Toft Hansen német bajnoki aranyéremmel a nyakában a Flensburgtól igazolt a PSG-be. Szintén Németországból, de a Rhein-Neckar Löwentől érkezett a svéd balátlövő, Kim Ekdahl du Rietz, míg a világ egyik legjobb védőjének tartott Viran Morros a Barcelonát hagyta ott francia sztárklub hívószavára.

A svéd válogatott beálló, Jesper Nielsen két idényt követően távozott Párizsból. Nem tudta tartósan beverekedni magát a kezdőcsapatba, idén már a Löwen sikereiért hajt. A tapasztalt védekező, de a balátlövő pozíciójában is jó teljesítményre képes Henrik Möllgaard visszatért hazájába, és az Aalborghoz szerződött. A montenegrói származású, katari válogatott beálló, Jovo Damjanovics a Veszelin Vujovics által trenírozott Nisbe távozott, míg a valaha volt egyik legjobb, legeredményesebb francia kézilabdázó, Daniel Narcisse abbahagyta aktív sportolói pályafutását.

Mi idén még nem veszettünk pontot. A bajnokságban nyolc, a BL-ben öt találkozót játszottunk le sikeresen. A PSG mérlege már nem 100%-os idén, de ígyis rendkívül imponáló. A 2018-19-es szezont két fiaskóval kezdte a címvédő, mivel a Bajnokok Trófeája sorozat elődöntőjében a Saint Raphaeltől 26–25-ös vereséget szenvedett a rendes játékidőben, míg a bronzmeccsen a Nantes-tól is kikapott, hosszabbítás után 46–45-re.

A pontvadászat és a BL alapján tizenkét meccse veretlen a Paris SG, azonban szeptember 26-án a bajnoki negyedik fordulóban a Nimes otthonában (26–26) hullajtottak pontot.

A PSG nyári átigazolásai:

Érkezett:

Henrik Toft Hansen (beálló, SG Flensburg-Handewitt), Viran Morros (védekező, FC Barca Lassa), Dylan Garain (balátlövő, US Dunkerque HB), Kim Ekdahl du Rietz ((balátlövő, Rhein-Neckar Löwen)

Távozott:

Henrik Möllgaard (balátlövő, Aalborg Handbold), Jesper Nielsen (beálló, Rhein-Neckar Löwen), Dylan Garain (balátlövő, USAM Nimes), Jovo Damjanovics (beálló, Zeleznicar Nis), Daniel Narcisse (balátlövő, visszavonult)

A PSG BL-kerete a 2018-19-es szezonban:

Kapusok: Rodrigo Corrales, Thierry Omeyer
Jobbszélsők: Benoit Kounkoud, Luc Abalo, Edouard Kempf
Jobbátlövők: Luka Stepancic, Nedim Rémili
Irányítók: Sander Sagosen, Nikola Karabatic
Beállók: Henrik Toft Hansen, Luka Karabatic
Balátlövők: Mikkel Hansen, Kim Ekdahl du Rietz
Balszélsők: Uwe Gensheimer, Adama Keita, Dylan Nahi
Védekező: Viran Morros

Vezetőedző: Raúl González

A PSG Handball – MOL-PICK SZEGED mérkőzést a Sport1 Tv élőben sugározza majd vasárnap 17 órától, a delmagyar.hu pedig élő szöveges közvetítéssel jelentkezik.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2018.11.01.

TOVÁBBI HÍREK

2019
01/15
Nagy Martin: Kösz, jól vagyok

Csapatunk utánpótlás-válogatott kapusa, Nagy Martin az elmúlt héten kézsérülést szenvedett. A hálóőr túl van a műtéten, hét hetet vesz igénybe a gyógyulása.

2019
01/14
PickBall: folytatódott nagy sikerű kupasorozatunk

Az elmúlt hétvégén folytatódott a 2017-ben alapított nagy sikerű kupasorozatunk, a PickBall. Szombaton az U12-es, vasárnap az U10-es korosztály csapatai játszottak egymással az Etelka sori sportcsarnokban és a Rókus II. Általános Iskolában.

AZ ÖSSZES HÍR