Mirko Alilovic várja a bemutatkozást

Vissza
Mirko Alilovic várja a bemutatkozást

A MOL-PICK Szeged kapusa, Mirko Alilovic első BL-meccsére készül, amit nálunk játszhat. A horvát válogatott hálóőr ma ünnepli születésnapját, így számára szép ajándék lenne egy Zágráb ellen aratott győzelem. Mirkóval beszélgettünk.

- Boldog Szülinapot! Sok köszöntést kapsz ezen a napon?

- Biztos, hogy sokan gratulálnak majd, ilyenkor azért sok-sok ismerősöm felköszönt.

- Veszprémből is jön üzenet?

- Ez ma kiderül, de biztos vagyok benne, hogy írnak majd többen.

- Nem játszottál az Eger ellen. Volt egy kisebb sérülésed. Rendbe jött?

- Pénteken már teljes munkát végeztem, kicsit éreztem a húzódást, de nincs semmi baj, így készen állok az első meccsre, amit nagyon várok.

- Milyen csapat a teljesen átalakult Zágráb?

- Őszintén? Nem ismerek minden játékost, így számomra is kicsit ismeretlen az első ellenfelünk. Biztos, hogy kemény meccs lesz, Lino Cervar remekül feltudja készíteni a csapatát, igaz ez elmondható rólunk is. Mi is tudunk mindent, még úgy is, hogy szerintem gyengül a horvát bajnok, de így is maradtak remek játékosaik. Csakis a győzelmet tudom elképzelni, azt hogy két ponttal indítsuk a szezont.

- Hogy van a családod? A srácok megismerték már Szegedet?

- Nagyon szeretnek itt. Ez egy nagy város, telis tele nyüzsgéssel, sok programmal. A nagyobbik fiam, Ivan már iskolás, a kisebbik, Mato oviba jár. Januárban pedig jön a harmadik gyermekünk, és ő is fiú lesz.

Vasárnap 20 órakor Eszéken kezdjük a 2018-2019-es szezont a VELUX EHF Bajnokok Ligájában.

- Süli Róbert -

 

 

 

Közzétéve: 2018.09.14.

TOVÁBBI HÍREK

2019
06/17
Vladan Jordovics lesz utánpótlásunk szakmai igazgatója

Herbert Gábor távozik a PICK SZEGED utánpótlás szakmai igazgatói posztjáról. Utódja Vladan Jordovics lesz, aki évekig dolgozott már Magyarországon.

2019
06/12
Herbert Gábor új kihívásokat keres

A PICK SZEGED utánpótlás szakmai igazgatója, Herbert Gábor új kihívásokat keres, így nem hosszabbította meg szerződését. Köszönjük a munkáját, és sok sikert kívánunk neki a felnőttek között.

AZ ÖSSZES HÍR