Marin Sego: felkészültünk a Zagrebre

Vissza
Marin Sego: felkészültünk a Zagrebre

Jó formában várjuk a PPD Zagreb elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést Marin Sego szerint, aki úgy gondolja, a horvát bajnok nem lephet meg bennünket, mivel jól felkészültünk rájuk.

– Az elmúlt három magyar bajnoki mérkőzésen jól védtél. Összeállt a csapat védekezése?

– Úgy érzem, hogy jó formában vagyunk, igen. Jól érzem magam a védelem mögött, de most egy Bajnokok Ligája-mérkőzés következik a Zagreb ellen, ami azért más szint.

– Milyen együtt dolgozni Mirko Aliloviccsal?

– Minden rendben van köztünk, eddig megosztottuk a félidőket a meccseken, ami mindkettőnknek jól sikerült.

– Különleges érzés számodra Horvátországban pályára lépni?

– Bár négy évig Zagreb-játékos voltam, nem jelent már különleges érzést, mert sokszor játszottam ellenük, viszont annak örülök, hogy találkozhatok régi jó barátokkal.

– Sokan jönnek a meccsre?

– Biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt játszhatunk, de külön öröm, hogy Szegedről is népes publikum kísér el bennünket. A horvát szurkolók pedig kíváncsiak lehetnek a Zagrebre, és honfitársaikra, rám, Mirko Alilovicsra és Alen Blazevicsre.

– Milyen csapat a Zagreb?

– Agresszívan nekünk esnek majd szerintem. Jó edzőjük van Lino Cervar személyében, de nem gondolom, hogy meg tudnak lepni bennünket bármivel is, mivel jól felkészültünk rájuk.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2018.09.14.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

2024
03/27
Szurkolói információk a Veszprém elleni BL-meccsre

Csütörtök 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR