Kétezer néző előtt nyertünk edzőmeccsen

Vissza
Kétezer néző előtt nyertünk edzőmeccsen

A felkészülési időszak első mérkőzésén 36–27-re legyőztük kétezer néző előtt az újszegedi sportcsarnokban a Budakalászt.

Kisebb sérülés miatt Matej Gaber és Nik Henigman nem lehetett ott a pályán az idény első felkészülési mérkőzésén, így a nyáron érkezett játékosaink közül öten debütáltak ma a Budakalász elleni győztes meccsen.

Óriási vastaps fogadta a 2017/18-as idény magyar bajnokcsapatát, majd a "PICK SZEGED, PICK SZEGED" rigmus sem maradt el.

Az idény első szegedi találatát magyar válogatott beállónk, Bánhidi Bence jegyezte. 3-3-ig tartotta a lépést a Budakalász, ezt követően fokozatosan növeltük előnyünket, amely a 10. percben már hatgólos volt (9-3). 

Az első játékrész során ez nem nőtt már tovább, a szünetre 18-13-as eredménnyel mehettek a csapatok.

A nagy meleg ellenére sem ment haza senki, a szezon első mérkőzésének végén kétezren tapsoltak a szegedi fiúknak a 36-27-es győzelmet követően.

Legeredményesebb játékosunk Sigurmannsson volt öt találattal, a nyáron érkezettek közül pedig Maqueda három-, Bombac, Canellas és Kaspárek két-két gólig jutott, míg Alilovic három védéssel debütált.

A MOL-PICK Szeged legközelebb szombaton 17 órától a Dabast fogadja felkészülési találkozón az újszegedi sportcsarnokban.

MOL-PICK Szeged – CYEB Budakalász 36–27(18–13)
Felkészülési mérkőzés. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Paska, Vastag.
MOL-PICK Szeged: Sego – Sostaric 4, Canellas 2, Blazevic, Bánhidi 4, Sigurmannsson 5/2, Zsitnyikov 3. Csere: Alilovic, Nagy M. (kapusok), Balogh 2, P. Rodríguez 2, Bodó 3, Bombac 2, Källman 3, Maqueda 3, Sunajko 1, Kaspárek 2, Tóth J. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Budakalász: Váczi D. (4 védés) – Tóth Á. 1, Leimeter 3, Mazák 6, Koncz A. 2, Nagy B. 5/2, Bohács 1. Csere: Boros (kapus, 2 védés), Czina, Sinkovits 2, Nemes 4, Koller 2, Tóth K. 1., Váczi M. Vezetőedző: Forgács Gyula.
Hétméteres: 3/2, ill. 2/2.
Kiállítás: 4, ill. 4 perc.

- Becsei Dávid - 

Közzétéve: 2018.08.08.

TOVÁBBI HÍREK

2018
10/19
Jonas Källman: felkészültünk a rangadóra

Szoros rangadóra van kilátás Veszprémben vasárnap 17.45-től, ezt erősítette meg csapatkapitányunk, Jonas Källman is. Az edzőváltáson átesett hazaik új trénere Spanyolországban még szobatársa volt svéd klasszisunknak.

2018
10/18
Kapusaink felkészültek a rangadóra

Vasárnap 17.45-kor a K&H férfi kézilabdaligában a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. Mindenki izgatottan várja a rangadót. Kapusaink is felkészültek, edzőjükkel, Nenad Damjanoviccsal hangolunk a derbire.

AZ ÖSSZES HÍR