Az edzőmeccsek hete

Vissza
Az edzőmeccsek hete

A héten két edzőmeccset is játszunk, és szurkolóink legnagyobb örömére mindkettőt itthon. Szerdán 17 órakor a Budakalászt, míg szombaton szintén 17 órakor a Dabast fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Egy felkészülési időszak sohasem könnyű. Sőt! Iszonyat nehéz, hiszen ekkor kapják meg azt az alapot a játékosok, amelyre valójában az egész szezon épül.

Csapatunk Szlovéniában, Roglán edzőtáborozott. Új helyen készültünk, méghozzá ideális körülmények között, és amit eltervezett a szakmai stáb, azt el is végezték a játékosok.
 
Új erőnléti edzőnk, Bubori Kornél vezetésével zajlott a fizikai munka, míg Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítői, Marko Krivokapics és Nenad Damjanovics a taktikai elemek gyakorlására helyzete a fő hangsúlyt.

A hétvége a pihenésről szólt, hétfőtől viszont az újszegedi sportcsarnok lesz a főhadiszállás.

Amit igazán mindenki nagyon várt, az ezen a héten megvalósul, végre jönnek a meccsek, pályán láthatjuk a bajnokcsapatot, a kedvenceket.
Jó hír, hogy a szurkolóink mindkét edzőmeccsünket ingyen nézhetik meg. Szerdán 17 órakor a CYEB Budakalász, szombaton 17 órakor a Dabas lesz a vendégünk.

Jövő héten Lengyelországban szerepelünk majd egy tornán, a rákövetkező héten pedig Ukrajnában. Mozgalmas napok elé nézünk, de a héten bátran írhatja majd mindenki a közösségi felületeken: MECCSNAP! Pályán a Bajnokcsapat!

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2018.08.06.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR