IV. PICK-NIK-kel indul a szezon

Vissza
IV. PICK-NIK-kel indul a szezon

Immár négy éve hagyomány, hogy csapatunk a lelkes és egyre népesebb szurkolótáborával indítja el a szezont. Július 22-én (vasárnap) 16 órakor Szegeden, a Széchenyi téren rendezzük meg a PICK-NIK-et.

Eddig közel kétszázan jelezték a MOL-PICK Szeged hivatalos Facebook-oldalán, hogy ott lesznek az idei IV. PICK-NIK-en. Július 22-én (vasárnap) 16 órakor ismét szurkolóinkkal együtt indítjuk a szezont, a helyszín Szeged egyik legszebb része, a Széchenyi tér lesz.
Programban nem lesz hiány, a MOL-PICK Szeged munkatársai szeretnék emlékezetessé tenni a délutánt.

A köszöntők után Bognár Krisztián háromszoros – ragaszkodtunk ehhez a számhoz :) – magyar bajnok bűvész lép színpadra. Ezután játszunk, értékes ajándékokat lehet nyerni támogatóink jóvoltából.

A pulpitusra szólítjuk majd a PICK Szeged utánpótlását, a bronzérmes ifi- és serdülőcsapat mutatkozik be a #kékek táborának.
Ezután pedig érkezik a bajnokcsapat, a MOL-PICK Szeged, minden játékos színpadra lép, az új fiúk pedig ekkor mutatkoznak be először a nagyközönségnek.

18 órától a Hevesi Happy Band szórakoztatja a közönséget, így buliban sem lesz hiány.

Érdemes családi programnak beiktatni a IV. PICK-NIK-et.

Lesz lufihajtogatás. Az adidas ismét elhozza azt a kaput, amelynél mindenki kipróbálhatja, hogy milyen sebességgel tud lőni. A PC Trade is nagyon készül az eseményre, technikai vívmányokkal és meglepetésekkel jön el hozzánk.

A Toyota kihozza a célbadobó kapuját. A Csányi pincészet és a Pick Szeged Zrt. kóstolóval várja a szurkolókat. A Napfényfürdő Aquapolis is eljön az eseményre.

 

Az ÁRKÁD  Szeged, a Délmagyarország, a Sport és Fürdők Kft. sok-sok ajándékot hoz el a nyitópartira.  A ContiTech Szeged kihozza a jól ismert autószimulátorát, és bemutatkozik majd a Magyar Honvédség is.

Izgalmas kis délután lesz a IV. PICK-NIK, érdemes már beírni a naptárba.

Mindenkinek jó készülődést, minden MOL-PICK Szeged-szurkolót nagy szeretettel vár a háromszoros magyar bajnokcsapat!

Süli Róbert

Közzétéve: 2018.07.10.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

AZ ÖSSZES HÍR