Szombaton a Nantes együttesét fogadjuk

Vissza
Szombaton a Nantes együttesét fogadjuk

Szombaton 17.30-kor a férfi kézilabda VELUX EHF Bajnokok Ligája A csoportjában, a 7. fordulóban a francia HBC Nantes együttesét fogadjuk. A BL-ben ez lesz a két csapat első szegedi meccse.

Vérbeli rangadó vár ránk szombaton 17.30-kor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában, hiszen két hét pontos csapat, azaz mi, a MOL-PICK Szeged és a francia HBC Nantes csap össze a hetedik fordulóban. 

Érdekesség, hogy a gallok már csütörtökön megérkeznek, így pénteken már Szegeden edzenek. Ez sem véletlen, hiszen szerdán bajnokit játszottak az Ivry otthonában, így nem akartak kétszer utazni, ezért választották, hogy egy nappal hamarabb megérkezzenek. Nem sikerült a szerdai meccsük, 30–29-re kikaptak. A bajnokságban nyolc forduló után csak a hetedik helyen állnak, négyszer nyertek, négyszer pedig vereséget szenvedtek.

A PICK zsinórban elveszített két meccs – Veszprém és Löwen – után kedden este Komlón nyert 37–27-re. Ez egy kötelező házi feladat volt, amit teljesített a csapat.
A jegymester.hu-n továbbra is lehet belépőt vásárolni, pénteken 15 órától 18 óráig az újszegedi sportcsarnokban is lesz jegyárusítás.

Fontos információ a szurkolóknak, hogy a jövő heti, vasárnapi (november 19.) Barcelona-meccsre hétfőn délelőtt kezdődik meg a jegymester.hu-n a jegyárusítás.
A HBC Nantes elleni meccsünket szokás szerint a Sport1 TV élőben adja, a delmagyar.hu szöveges online tudósítással jelentkezik, a Rádió 88 élőben számol be a meccsről.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2017.11.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

2024
04/15
Pénteken Veszprémben játszunk rangadót

Pénteken 20 órakor (élő: M4 Sport) a K&H férfi kézilabda ligában rangadót vívunk idegenben, a Telekom Veszprém otthonában.

AZ ÖSSZES HÍR