Pastor: Veszélyes csapat a Kristianstad

Vissza
Pastor: Veszélyes csapat a Kristianstad

A MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata vasárnap 17 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligája A csoportjában, a 3. fordulóban a svéd bajnok IFK Kristianstad csapatát fogadja. Juan Carlos Pastor vezetőedző szerint veszélyes ellenfél a svéd bajnok.

– A Bajnokok Ligájában nincs könnyű meccs – kezdte az esélylatolgatást Juan Carlos Pastor, csapatunk mestere –, itt bárki bárkit le tud győzni. Szerencsére Zágrábban sikerült nyernünk, és ezt csapatként értük el, minden pályára lépő játékos hozzátett a sikerhez. Az első győzelem mindig fontos, nekünk pedig nehéz volt az indulás, hiszen az első két meccset idegenben játszottuk. Kemény és jó mérkőzésre számítok a Kristianstad ellen. A nyáron Magyarkanizsán láthattuk, hogy nem lettek gyengébbek, és az elmúlt fordulóban a Barcelona is megszenvedett ellenük. Most is fontos szerepet tölthetnek majd be a szurkolóink. Ők mindig erőt adnak, az első perctől mindig mellettünk állnak, ez pedig fontos, mert érezzük a támogatást. Az nem jelent semmit, hogy a vendégek mestere, Ola Lindgren betegség miatt nem lehet itt, a játékosok tudják, hogy mit kell játszaniuk. Csakis a győzelem elfogadható, és ezért mindent meg is teszünk. Szerencsére teljes a keret, mindenki rendben van, a fiúk pedig a zágrábi és a csurgói győzelem után szépen dolgoztak.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2017.09.30.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/02
Megnyertük a döntő első meccsét

Parádés hangulatban, magabiztos, 31-25-ös győzelmet arattunk a Telekom Veszprém ellen a K&H férfi kézilabda liga döntőjének első mérkőzésén. Folytatás hétfőn 18.30-kor idegenben.

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR