Hetes - hét kérdés Balogh Zsolthoz

Vissza
Hetes - hét kérdés Balogh Zsolthoz

A MOL-Pick Szeged szombaton 20 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligája A csoportjában a 2. fordulóban a horvát Zágráb otthonában lép pályára. Hetes című sorozatunkban Balogh Zsolttal beszélgettünk.

– Nem játszottál az Orosháza ellen. Milyen volt a lelátóról végignézni a meccset?

– Furcsa. Tudtam, hogy a fiúk mennyire fáradtak, milyen hosszú út után érkeztünk haza Franciaországból, így nem irigyeltem őket. Le a kalappal előttük, mert szépen megoldották a feladatot. Magabiztosan nyertünk, ez a lényeg.

– Legalább szülővárosod csapatának szurkolói most nem bosszankodtak a góljaid miatt. Előfordult már ilyen, hogy nem játszottál ellenük?

– Még nem! Talán ezért is volt különleges érzés a lelátóról figyelni az eseményeket. Azért otthon, Orosházán számomra különleges a meccs, főként azért, mert hihetetlen szeretettel fogadnak a szurkolók.

– Nantes-ban hagytunk két pontot?

– Esélyünk volt a győzelemre, de a franciák hihetetlen jó formában játszanak hetek óta, mi pedig még nem. Nem sok csapat szerez majd náluk pontot, pontokat, el kell ismernem, hogy remek csapatuk van. 

– Egy ilyen vereség még nagyobb erőre sarkal benneteket?

– Így van! Mindenki tisztában van azzal, hogy jobban, precízebben és eredményesebben kell játszanunk. Erről beszélünk az öltözőben, tudjuk, hogy mi a feladatunk. Szerencsére a BL-ben gyorsan lehet javítani.

– Zágrábban szombaton sikerül nyernünk?

– Kemény meccs lesz, a horvátok otthon mindenkire veszélyesek. Emlékezhet mindenki a tavalyi meccsünkre, amikor 26–24-re nyertünk, akkor is az utolsó pillanatokban szereztük meg a győzelmet.

– A nyári osztrák tornán magabiztosan vertük őket. Ez jó alap lehet?

– Nem szabad abból a meccsből messzemenő következtetéseket levonni. Az egy meccs volt a sok közül, a mostani már egy más sorozatban következik, amit mindenki komolyan vesz. Az osztrák döntőn elért eredményt el kell felejteni.

– Kastelic a Zágráb kapusa, aki tavasszal minket erősített. Ez jó vagy rossz?

– Ez kétélű dolog. Szerintem a kapus előnyben van, persze nem mindig van így. Urh viszont nem volt olyan sokat nálunk, hogy mindenkit kiismerjen. Bízom benne, hogy nem kapja úgy el a fonalat, mint a Nantes kapusa, mert mi a két pontért utazunk a horvát fővárosba. Javítani szeretnénk, ez a célunk.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2017.09.20.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

2024
03/27
Szurkolói információk a Veszprém elleni BL-meccsre

Csütörtök 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR