NB I/B: nehéz szezon vár a fiatalokra

Vissza
NB I/B: nehéz szezon vár a fiatalokra

Ezen a héten már az utánpótláscsapataink számára is megkezdődnek a bajnoki mérkőzések. Ennek apropóján az NB I/B Keleti csoportjában induló MOL-Pick Szeged U20 edzőjét, Szabó Leventét kérdeztük.

Az előző szezont még az U23-as együttesünk játszotta végig az NB I/B-ben és végzett a negyedik helyen, azonban ez a korosztály idén megszűnt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szabályai alapján. A 2017-18-as idényben már U20-as játékosokkal dolgozhat szakmai stábunk ebben a pontvadászatban.

– A korosztályváltás miatt nehéz dolgunk lesz idén – kezdte a beszélgetést Szabó Levente edző – a bent maradást illetően. Az előző idényhez képest teljesen kicserélődött a keretünk, a régiek közül hárman maradtak. A többiek újak, van, aki még serdülőkorú.

A MOL-Pick Szeged U20 alaposan megfiatalítva vág neki a szezonnak, amelyet szombaton 18 órakor Törökszentmiklóson kezd meg.

– A játékosok döntőtöbbsége még felnőtt mérkőzésen nem játszott, így a felkészülést ez alapján állítottuk össze. Az NB I/B élcsapataival játszottunk, hogy rutint szerezhessenek a fiúk, de a sikerélmények sem maradtak el. Ezeken a találkozókon az eredmény másodlagos volt, a lényeg a játékunk csiszolásán volt – mutatott rá a felkészülési időszak fontosságára Szabó.

Az NB I/B Keleti csoportjának erősségét mi sem mutatja jobban, hogy az első osztályból kiesett Mezőkövesd és a Balmazújváros is a MOL-Pick Szeged U20-szal lesz egy csoportban.

– Az NB I/B-s két csoport közül aránytalanul erősebb a Keleti, amelyben mi is szerepelünk majd. Itt lesz a két NB I-es kieső is, míg a másik csoportban több U20-as csapat van, ami jelentősen könnyebbség lenne számunkra is. Keleten öten is pályáznak a feljutásra, amelyhez komoly NB I-es rutinnal rendelkező játékosaik vannak a csapatoknak. Velük szemben nekünk kevesebb a tudásunk és a rutinunk, de fel kell vennünk a versenyt a mi 17-18 éveseinknek. Egyértelmű célunk a bent maradást kiharcolása – zárta a beszélgetést Szabó Levente edző.

– Becsei Dávid –

Közzétéve: 2017.09.13.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR