Balogh: kemény mérkőzésen hazai győzelmet várok

Vissza
Balogh: kemény mérkőzésen hazai győzelmet várok

Két előrehozott mérkőzés után ma 18.30-tól a K&H férfi kézilabda liga első fordulójában a Tatabányát fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban.

Az előző idényben háromszor találkoztunk a Bányásszal. Hazai pályán az évad első bajnoki mérkőzésén 26–23-ra nyertünk telt ház előtt, míg megismételt mérkőzésen 24–23-ra idegenben. A magyarkupa-elődöntőben játszottuk velük a legsimább meccset, akkor 28–20-ra győztünk. Érdekesség, hogy Balogh Zsolt mindhárom összecsapáson nyolc-nyolc gólt szerzett.

– Kemény mérkőzésen hazai győzelmet várok – kezdte Balogh a hivatalos Facebook oldalunkon a nyilatkozatát –, mindent meg fogunk tenni, hogy nyerjünk. Nekünk ez már a harmadik bajnoki mérkőzésünk lesz, míg a Tatabányának az első. Ez lehet jó és rossz, remélem, mi jövünk ki ebből jobban, bizakodó vagyok. Nem szoktam számolni, hogy mennyi gólnál tartok, a napokban olvastam, hogy a Tatabánya ellen tavaly mindig ennyiszer találtam be. Teljesen mindegy, hogy ki hány gólt lő, csak nyerjen a csapat. Biztos vagyok benne, hogy a Cegléd után ismét megtelik ma is a csarnok, a szurkolók is átérzik, hogy ez már egy rangadó lesz, és még többen kijönnek szurkolni nekünk.

A mérkőzés játékvezetői Herczeg Péter és Südi Péter lesznek. A találkozót az M4 Sport és a delmagyar.hu élőben közvetíti, utóbbi szövegesen, míg csapatunk közösségi oldalai részeredményekkel jelentkeznek majd.

– Süli Róbert, Becsei Dávid –

Közzétéve: 2017.09.07.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR