Pióker Sándor. Mindenki csak Pikinek szólítja a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának gyúróját. Fiatalkora óta sportolók mellett dolgozik. 
A Szegedi Dózsa focistáinál kezdett, dolgozott a SZEOL AK futballcsapatánál, majd a kézilabdások csábították át, fél életét az újszegedi sportcsarnokban töltötte. 
– Tősgyököres szegedi vagyok, Alsóvároson nőttem fel, az Alföldi utcában éltünk. Két csapat volt a környéken, a miénk és a Hajós- féle focicsapat. Minden vasárnap meccset játszottunk. Remek grundunk volt a Mátyás téren. Akkor egészen másképp nézett ki a környék. Foci, foci, foci! Ez töltötte ki az időnket. Sokat beszélgettünk, remek közösséget alkottunk – kezdte a beszélgetést Pióker Sándor.
Öten voltak testvérek, ketten már nem élnek közülük. Katalin Móron él, János Szegeden, ő áll a legközelebb hozzá, Pióker Sándor volt a legkisebb a családban.
– A Dobó utcai rendőrőrsön többször is volt jelenésünk. Egyszer-kétszer el is kalapáltak bennünket a rendőrök. 
A környékünkön volt a szeretetház, mi pedig mindig megdézsmáltuk a gyümölcsüket. Ültünk a fán, ettünk, közben nem vettük észre, hogy megérkeztek a rendőrök, így nem tudtunk a kerítésen átugrálni. Kaptunk a gumibottal. Néha rá is gyújtottunk. Kossuth, Munkás, ez volt a menő nálunk...
Nehéz elképzelni a mai világban azt, hogy akkor még nem volt mindenkinek tévéje.

 

– A szomszédunknak volt egy fekete-fehér. Ha elhúzta az ablakában a függönyt, akkor a mi lépcsőházunkból jól láttuk, így néztük a mesefilmeket, ültünk a lépcsőn, és bámultuk a szomszéd tévéjét – folytatta a régi történetek felelevenítését Pióker.
A Mátyás tér maga volt a rejtély, a csoda. Remek terep volt a bújócskához.
– Telis-tele volt apró bokrokkal, amelyeknek minden zugát ismertünk. Ha menekülni kellett, akkor ismertük azokat a részeket, ahol remekül lehetett cselezni, hogy hamarabb érjünk a humófalhoz. Szép volt a gyerekkorom, a játék töltötte ki az időnket.

 

Kérdések
– Milyen poszton szerepelt, amikor fociztak? 
– Voltam én minden, csak szögletzászló nem!
– Volt bőrlabdája? – A mi kis bandánk gyűjtött labdára. 
Először gumink volt, de mindig kilyukadt, utána vettünk bőrlabdát.
– Házőrző volt a bújócskában? 
– Soha! Remek terepünk volt a Mátyás téren.
– Mászott fára? – Állandóan! Kialakítottunk rajta ülőhelyeket, 
ott beszélgettünk, illetve figyeltük a szép lányokat.
– Verekedős volt? 
– Nem! A kiscsapatunk sem volt az, igazi barátság volt a miénk.
– Legjobb gyerekkori barátja? 
– Nem él már. Sarkadi Gábor volt a legjobb cimborám.