Kilencgólos siker az Eger ellen

Vissza
Kilencgólos siker az Eger ellen

Magabiztos győzelmet arattunk az Eger ellen a K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában. Holnap 18 órától Cegléden lép pályára a MOL-Pick Szeged.

Nem forgott veszélyben az Eger elleni sikerünk az NB I 22. fordulójában. Bánhidi Bence és Denis Buntic a lelátóról figyelték a mérkőzést, helyükre Fekete Bálint és a vállsérüléséből felépülő Bóka Bendegúz került be. Jonas Källman bár nevezve volt a találkozóra, csak a padon ült, ahogyan Szergej Gorbok sem kézilabdázott sokat, míg José Manuel Sierra egy büntetőre állt csak be. 

Bóka négy hónap után tért vissza a pályára, a válogatott szélső gólokkal hálálta meg a bizalmat. 4-0-s rohammal indítottuk a találkozót, amely megadta az alaphangját a sportszerű összecsapásnak. A szünetre hatgólos hazai előnyben mehettek a felek. 

A második játékrész 50. percének környékén Dobó Zsolt mesterhármasával 24-20-ra zárkózott fel az Eger, azonban ezt követően már csak a Szeged talált be. Gaber háromszor, Petrus és Bóka egyszer. 

Nincs megállás, holnap Cegléden játszunk bajnoki mérkőzést 18 órától. A delmagyar.hu élő szöveges közvetítéssel jelentkezik majd a helyszínről.

MOL-Pick Szeged - Eger SBS Eszterházy 29-20 (15-9)
K&H férfi kézilabda liga, 22. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Altmár, Horváth.
MOL-Pick Szeged: Kastelic 1 - Sostaric 1, Balogh 3, Skube 1, Zubai, Bodó 4, Bóka 5. Csere: Sierra (kapus), Blazevic, Thiagus Petrus 4, Obranovic 3, Gaber 6, Gorbok, Fekete B., Pedro 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Eger: Repóth - Lezák, Radojevics 3, Kiss G., Petro 2, Sadovyi 4, Antl 2/2. Csere: Mátrai (kapus), Aflitulin 4/1, Dobó 3, Takács, Füzi 1, Bajorhegyi, Vancsics 1. Vezetőedző: Tóth Edmond.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteres: 1/0, ill. 4/4.

NYILATKOZATOK

Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője: - Második meccsünk volt a héten, ezért pihentettünk néhány játékost. Azok kaptak ma több lehetőséget, akik jól dolgoznak az edzéseken. Az volt a lényeg, hogy mindenki pályára lépjen.

Bóka Bendegúz, a MOL-Pick Szeged játékosa: - Nagyon hiányzott már a játék, mert négy hónapja nem léptem pályára. A félidőben már megnyugtató előnyünk volt, bár az Eger feljött a második játékrész elején, de végül magabiztos győzelmet arattunk.

Tóth Edmond, az Eger, vezetőedzője: - Gratulálok a Szegednek a mai meccshez és az eddigi sikereihez is. Nekünk is mérkőzésünk volt tegnap, a Szegednek szerdán. Korrekt, sportszerű találkozó volt, a lényeg a sérülésmentes, jó játékon volt. Igyekeztem mindenkinek lehetőséget adni. Feljebb jöttünk a második félidőben, de a végeredmény a reálisabb. 

Füzi Dániel, az Eger játékosa: - Gratulálok a MOL-Picknek. Az orosházi meccs fontosabb volt nekünk. Nyitott védekezéssel kezdtünk, ami ellen az egyik legjobb játszó a szegedi csapat. A végére elfáradtunk, de összességében jót kézilabdáztunk.

- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2017.04.07.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR