Bekukkantottak a kulisszák mögé

Vissza
Bekukkantottak a kulisszák mögé

Vasárnap a Bjerringbro-Silkeborg elleni meccs előtt Buknicz Alexandra, Kovács Katalin és Papp Botond kukkanthatott be a kulisszák mögé. Egyedi helyekre vittük el őket.

Játékot hirdettünk, amely népszerű volt a szurkolóink körében. „Kukkants be a kulisszák mögé!” felhívásunkra rengeteg fotó érkezett, végül Buknicz Alexandra, Kovács Katalin és Papp Botond triója lett a nyertes.


Ők hárman a dán Bjerringbro-Silkeborg elleni meccs előtt juthattak el olyan helyre, ahova eddig kevesen mehettek be.


Bemutattuk nekik a hátteret, hogy a csapat körül dolgozó munkatársak milyen előkészületekben vesznek részt, milyen komoly EHF-előírásoknak kell megfelelni.
A három szerencsésnek bemutattuk a Sport TV riporterét, Méhes Gábort, majd a sajtószobába vezetett az utunk. Ezután a VIP-szobában vizitáltunk, majd a küzdőtérre mentünk. A legnagyobb élmény mégis talán az volt, hogy az utolsó taktikai értekezlet után Alexandra, Katalin és Boti az öltözőből kilépő játékosokkal pacsizhattak. Bodó Ricsi nem kimélte őket, rendes „ötöst” kaptak tőle. Csapatunk egy labdaformájú bonbont kapott tőlük, mi pedig egy, a fiúk által aláírt kék MOL-Pick-pólót adtunk át. Ezután leülhettek a kispadra, onnan nézhették végig a bemelegítést, amelynek az elején Zubai Szabolcs az amúgy a Pickben kézilabdázó Botival még passzolgatott is. Az izgalmas és győztes meccs után még végignézhették a sajtótájékoztatót, így számukra mindenképpen emlékezetes marad ez a BL-meccs.


A #kékek stábja végigkísérte őket, így a pénteki adásban erről egy hosszabb összefoglalót láthatnak a szurkolóink.


Egy biztos, ezt az akciót, ezt a játékot megismételjük még.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2017.04.04.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR