Harcos mérkőzésen pont nélkül maradtunk

Vissza
Harcos mérkőzésen pont nélkül maradtunk

A második félidőben dominált és vezetett a Szeged, azonban az utolsó öt percben fordított és győzött 23-21-re a Vardar Szkopje.

A Bajnokok Ligája 11. fordulójában a Vardar Szkopje az utolsó öt percben megfordította a meccset és győzelmet aratott az újszegedi sportcsarnokban, amellyel továbbra is vezeti a tabellát. 

Az első félidőben futhatott az eredmény után a Szeged, a 26. percben Marin Sego megsérült, Sierra váltotta a kapuban. Horvát kapusunk vádliját fájlalta, a vizsgálatok után lesz pontos diagnózis.

A második játékrészben csodálatos góllal egyenlítettünk: Mario Sostaric kapott kiszorított helyzetben labdát, Gorbok érkezett középen kínaira, és lőtte be két kézzel. Ekkor még nem, csak a 39. percben vettük át -először- a vezetést Balogh Zsolt jóvoltából (15-14). Thiagus Petrus labdaszerzésekben jeleskedett, az előny pedig nőtt (18-16).

Kiválóan védekezett a Szeged és a Vardar is, Siera jól védett. Sterbik fontos pillanatokban hárított, az utolsó tíz percben ismét a macedónok jutottak előnyhöz. Az 55. minutumban Bánhidi még egyenlített (21-21), a hátralevő időben viszont már nem tudtunk betalálni, míg a Vardar kétszer is, így elvitte a győzelemért járó két pontot. 

MOL-Pick Szeged - RK Vardar Szkopje (macedón) 21-23 (11-12)
Férfi kézilabda VELUX EHF Bajnokok Ligája, B csoport, 11. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3200 néző. Vezette: Zotin, Volotkov (oroszok).
MOL-Pick Szeged: Sego - Pedro, Buntic, Blazevic, T. Petrus, Källman 3, Skube 6. Csere: Sierra (kapus), Gorbok 4, Bánhidi 2, Obranovic, Balogh 4/1, Sostaric 1, Gaber, Bodó 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Vardar Szkopje: Sterbik - Cupic 3, A. Dujshebaev 4, Ig. Karacic 4/2, Sztojlov, J. Canellas 2, Dibirov 6. Csere: Maqueda 1, Abutovics, Marszenics, Cindric 3, Borozan, Ferreira. Vezetőedző: Raúl González.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteres: 4/1, ill. 4/2.

NYILATKOZATOK

Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője: gratulálok a Vardarnak a győzelemhez, de többet érdemeltünk ma. Dibirov két labdaszerzése és Sterbik védései eldöntötték a meccset. Az utolsó előtti támadásban csak a bírók nem látták, hogy mi történt. Szerintem két perc és hétméteres volt, ők továbbengedték. A Vardar ebből gyors gólt szerzett. Ezt nem tudjuk megváltoztatni, fel kell emelnünk a fejünket, mert nehéz így kikapni. Megnézzük a hibáinkat, és kijavítjuk azokat. Sokat javult a csapatunk a breszti találkozó óta. Nem most fejeződik be a Bajnokok Ligája. Fontos meccs volt a mai, mivel elsők lehettünk volna a tabellán, ha nyerünk. A mi utunk az, hogy dolgozzunk és javuljunk a következő mérkőzésekre. Minél jobb helyezést kell kiharcolnunk a tabellán. Dolgozunk, és előre tekintünk, mert csak munkával juthatunk előrébb. Problémánk van, mivel Sego megsérült. Megvizsgálják, holnap már többet fogunk tudni.

Thiagus Petrus, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője: szomorú vagyok, úgy gondoltam ma győzni fogunk. Ilyen a sport, egyszer nyersz, egyszer pedig veszítesz. Jobban van a sérülésem, de még egy hét terápiára szükségem van. Ha úgy játszunk mint ma, Kielcében lehet esélyünk a győzelemre.

Raúl González, a Vardar Szkopje vezetőedzője: gratulálok a Szegednek, mert jó munkát védekeztek. Az első félidő a miénk volt, a másodikban viszont sokkal jobban kézilabdázott a Szeged, folyamatosan variálták a védekezésüket, Nehéz győzelmet arattunk.

Sterbik Árpád, a Vardar Szkopje játékosa: nagyon jó érzés Szegedre érkezni, mivel a veszprémi éveim után mindig szívesen fogadnak itt. Az utóbbi meccseink a MOL-Pick ellen szorosak voltak. Kétgólos szegedi előnynél támadott a MOL-Pick, ha akkor gólt szereznek, nem tudom, hogy nyertünk volna.

- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2017.02.18.

TOVÁBBI HÍREK

2019
03/23
Megérkeztünk Plockba! Meccsre fel!

Csapatunk szerencsésen megérkezett Plockba. Vasárnap 16 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában lépünk pályára. Tét a legjobb nyolc közé jutás, a visszavágót jövő vasárnap rendezik.

2019
03/23
Ellenfélmustra: Plockban kezdjük a BL-nyolcaddöntőt

A lengyel Orlen Wisla Plock otthonában holnap 16 órakor kezdjük meg a VELUX EHF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párharcát.

AZ ÖSSZES HÍR