Vastaps Makón

Vissza
Vastaps Makón

Lelkes közönség előtt, több fiatallal a keretben 35–27-es győzelmet aratott a MOL-Pick Szeged a szerb Vojvodina ellen edzőmérkőzésen. A makói közönség vastapssal hálálta meg a mérkőzés végén a csapatoknak a játékot.

Obranovic hasfalhúzódást szenvedett, így csak a lelátóról figyelte a mérkőzést, akárcsak Thiagus Petrus, és a helyi szurkolók által meghívott, és megajándékozott Balogh Zsolt is.

Petrus és Gorbok távollétében Blazevic kezdett balátlövőben, aki rögtön góllal indította a találkozót. A 10. percben már 7–3-ra vezettünk, először ekkor kért időt a Vojvodina. Marin Sego két büntetőt is védett, míg a fiatalok közül Árpási és Benák játszottak beállóban, hasznosan. A harcos szerb csapat a 23. minutumban egyenlített (12–12), Juan Carlos Pastor magához is hívta tanítványait. A szünetre végül egygólos szegedi előnnyel mehettek a felek.

A második játékrészben Sierra őrizte a MOL-Pick kapuját. Néhány percig még tapadt a Szegedre a Vojvodina, azonban folyamatosan növelte előnyét a Pastor-alakulat. A 42. percben már 25–19-et mutatott az eredményjelző, amikor ismét szólni kívánt játékosaihoz a szerbek edzője, Milan Mirkovics. A legnagyobb különbség a csapatok között az 54. percre állt be (31–24). Lehetőséget kaptak a fiatalok is, Haszilló, Dolezsál és Patyi is bemutatkozhatott a makó közönség előtt, míg Nagy Martin a kapuban ziccert védett, míg Mezei Bendegúz büntetőből betalált.

A találkozó lefújását követően lehetőség nyílt közös fotók készítésére a szegedi játékosokkal, amelyet a sokan ki is használtak. 

MOL-Pick Szeged – RK Vojvodina 35–27 (15–14)

Felkészülési mérkőzés, Makó, 650 néző. Vezette: Asztalos, Bárkányi.

MOL-Pick Szeged: Sego – Pedro 3, Buntic 8, Skube 4, Árpási 1, Blazevic 5, Kallman 4. Csere: Sierra, Nagy (kapusok), Fekete 3, Sunajko 1, Sostaric 5/5, Benák, Haszilló, Patyi, Mezei B 1/1, Dolezsál. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.

Vojvodina: L. Arszenics – Sztankovics 3, Pesics 7, Orbovics 6, Vucskovics 1, Osztojics 5, Sztojanovics. Csere: Jandrics (kapus), Bojanics 1, Grozdanics 2/1, M. Djukics 2, Radonjics Popov. Vezetőedző: Milan Mirkovics.

Hétméteres: 7/6, ill. 3/1.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.

- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2017.01.27.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR