Ismerkedjünk meg a Kristianstaddal!

Vissza
Ismerkedjünk meg a Kristianstaddal!

Szombat este a hatszoros bajnok IFK Kristianstad otthonában lépünk pályára a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. A találkozót a Sport1 18 óra 15 perctől élőben közvetíti.

A hatszoros svéd bajnok már tavaly is az elit ágon játszott a BL-ben, egy csoportban volt többek között a MOL-Pick Szegeddel is. Akkor az utolsó továbbjutó helyért a francia Montpellier-vel vívtak ádáz küzdelmet Ola Lindgren tanítványai, amelyben végül alulmaradtak. Valószínűleg idén is hasonló lesz a forgatókönyv, csak nem a franciák, hanem a szlovén Celje és a horvát Zagreb lesz majd az ellenfelük.
 
Eddigi hat összecsapásukon három pontot szereztek. Hazai pályán 29–22-re győztek a Zagreb ellen, míg a továbbjutást figyelembe véve a Celje elleni rangadón 29–29-es döntetlen született Svédországban.
 
Legnagyobb különbségű vereségüket a második fordulóban a Kielcében szenvedték el (38–28), míg a Rhein-Neckar Löwen otthonában nem sok hiányzott Tollbringék bravúrjához (30–29). A csoport favoritjának számító Vardart hazai pályán sem tudták megszorítani (23–28), ahogy Bresztből is pontok nélkül távoztak (32–27) az elmúlt héten.
 
Az elmúlt nyár folyamán átalakult a Kristianstad játékoskerete. Az újabb bajnoki cím és BL-kiesés után több kulcsjátékos is távozott a klubtól. Dzsamali Iman csak kölcsönben töltött egy idényt a skandinávoknál, de rögtön a csapat legeredményesebb kézilabdázójának bizonyult a nemzetközi kupaporondon: a magyar válogatott balátlövő 74-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját. Kristian Björnsen sem sokkal maradt le, a jobbszélső 68 gólig jutott, majd a Bundesligás Wetzlarba igazolt. Érzékeny veszteség még az irányító Christian O’Sullivan Magdeburgba, a beálló Anton Lindskog Wetzlarba és Andreas Cederholm Toulouse-ba távozása is.
 
Átigazolások a 2016/17-es szezon előtt:
 
Érkezett:
Tim Sörensen (jobbszélső, Skanderborg Handbold), Mario Lipovac (beálló, Redbergslids IK), Alekszander Tatarincsev (balátlövő, Górnik Zabrze), Viktor Hallén (balszélső, HK Drott Halmstad), Gunnar Stein Jónsson (irányító, VfL Gummersbach), Filip Moberg-Andersson (irányító, HK Drott Halmstad), Stig-Tore Moen Nielsen (jobbátlövő, Bodő HK).
 
Távozott:
Kristian Björnsen (jobbszélső, HSG Wetzlar), Anton Lindskog (beálló, HSG Wetzlar), Andreas Cederholm (jobbátlövő, Fenix Toulouse HB), Christian O’Sullivan (irányító, SC Magdeburg), Oscar Cosmo (beálló, OV Helsingborg HK), Marcus Dahlin (jobbátlövő, Mors-Thy Handbold), Emil Hansson (jobbszélső, Eskilstuna Guif), Fredric Pettersson (beálló, Fenix Toulouse HB), Dzsamali Iman (balátlövő, Telekom Veszprém, kölcsönből vissza).
 
Az IFK Kristianstad 2016/17-es játékoskerete:
Kapusok: Leo Larsson, Fredrik Landin, Nebojsza Simics
Jobbszélső: Tim Sörensen, Johannes Larsson
Jobbátlövő: Stig-Tore Moen Nielsen, Albin Lagergren
Irányító: Olafur Gudmundsson, Gunnar Stein Jónsson, Inge Aas Eriksen
Beálló: Mario Lipovac, Arnar Freyr Arnarsson
Balátlövő: Philip Henningsson, Alexander Tatarintsev, Richard Hanisch
Balszélső: Viktor Hallén, Jerry Tollbring
Vezetőedző: Ola Lindgren
 
- Becsei Dávid -

Közzétéve: 2016.11.18.

TOVÁBBI HÍREK

2023
12/05
Meccsre fel! Jön az év utolsó BL-találkozója

Szerdán 18.45-kor a PICK Arénában, a Bajnokok Ligájában a lengyel Industria Kielce együttese lesz az ellenfelünk. Az év utolsó BL-fellépése következik.

2023
12/05
Csodás rajzok érkeztek, eredményt hirdettünk

Eredményt hirdettünk a Legkedvesebb #kékek játékosom rajzpályázaton. Pénteken a PICK Arénában megtekinthető lesz az összes pályamű.

AZ ÖSSZES HÍR