Pénteken irány Svédország!

Vissza
Pénteken irány Svédország!

Szombaton 18.15-kor a VELUX EHF Bajnokok Ligája B csoportjában, a 7. fordulóban, Svédországban a Kristianstad otthonában lépünk pályára. Csapatunk pénteken reggel kel útra.

4 meccs, 4 győzelem a mérlegünk eddig a svéd Kristianstad ellen a nemzetközi porondon. Kétszer az EHF-kupában, kétszer pedig a Bajnokok Ligájában találkoztunk velük, és nyertük meg az említett négy meccset. 

Szombaton 18.15-kor következik az ötödik találkozónk ellenük, a VELUX EHF Bajnokok Ligája csoportkörében, méghozzá idegenben. Az első kör zárul ezzel az összecsapással. Fontos találkozó következik számunkra, a győzelem megszerzése a célunk. 

Pénteken kelünk útra, 7.25-kor indulunk az újszegedi sportcsarnoktól. Budapestről Koppenhágába repülünk, a dán fővárosból busszal utazunk tovább Kristianstadba. Az út lenagyobb látványossága lesz majd átkelni az Öresund hídon, amely Dániát köti össze Svédországgal. A híd 7845 méteres hosszúságával Európa leghosszabb közúti-vasúti hídja.

Várhatóan délután három órára érkezünk meg a szállodába, amely eddig kétszer volt a főhadiszállásunk. 18 órakor edzünk, Pastor mester egy másfél órás tréninget vezényel majd. 

Szombaton a megszokott programunk lesz, a reggeli után közés séta a városban, taktikai értekezlet, majd 16.15-kor indulunk a meccsre, amely 18.15-kor kezdődik.

Nem lesz hiány szegedi szurkolókban sem: itthonról is többen elutaznak Kristianstadba, és Svédországban dolgozó magyarok is ott lesznek a lelátón, így várhatóan 50 Szeged-szimpatizáns biztat majd bennünket.

A meccset a Sport 1 TV élőben adja, a delmagyar.hu Útinapló formájában jelentkezik a meccsről, a Rádió 88 élőben tudósít.

Csapatunk Facebook-oldalán élő bejelentkezésekkel, interjúkkal, fotókkal, friss hírekkel és részeredményekkel jelentkezünk majd.

Gyerünk #kékek! Csak előre!

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.11.17.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR