Szombaton kezdünk a K&H Ligában

Vissza
Szombaton kezdünk a K&H Ligában

Szombaton 18 órakor a K&H férfi kézilabdaligában Egerben lépünk pályára. Ez lesz a nyitómeccsünk az NB I-ben. Egyedül Sandro Obranovic nem játszik, horvát játékosunk sérülés (orrtörés) kihagyja a meccset.

Eddig kétszer találkoztunk a hazai elitbajnokságban, az NB I-ben az Eger SBS Eszterházy együttesével. Tavaly szeptember 12-én a szegedi premieren 37–20-ra, majd december 9-én az egri meccsen 32–23-ra nyertünk ellenük.

Szombaton a K&H férfi kézilabdaliga első meccsén – a 9. fordulóból hozták előre a találkozót – 18 órakor idegenben, a Kemény Ferenc sportcsarnokban lépünk pályára.

A Kanizsa-kupán aratott győzelem jót tett a lelkeknek, a héten is sokat edzett a csapat, a taktikai elemek csiszolására helyezte a fő hangsúlyt Juan Carlos Pastor vezetőedző. Egyedül Sandro Obranovic végzett különmunkát, vele Djordje Ignjatovics terapeuta foglalkozott. Horvát irányítónk a jövő héttől speciális maszkban tud majd edzeni, Egerben viszont nem játszik.

Mindig megszokott dolog, hogy Pastor edző a péntek délelőtti tréning után hirdet keretet, ekkor derül ki, hogy kik alkotják a 16 fős csapatot. Szerencsére a többiek egészségesek, csak Bánhidi Bencének kellett kezelésekre járni, neki a combja fájt, de egyre jobb állapotban van.

Nézzük, mit vár a meccstől a hazaiak mestere, Tóth Edmond:

– A címvédő Veszprém és a tavalyi ezüstérmes Szeged más bajnokságot játszik, számunkra a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy megnehezítsük a két topcsapat feladatát – fogalmazott Tóth Edmond, az egriek 41 esztendős vezetőedzője. – Néhány héttel ezelőtt úgy terveztük a programunkat, hogy ez az időszak még a felkészülés részét képezi, s ezen jelentősen nem is változtatunk. Számunkra egy hét múlva, a mezőkövesdi fellépéssel kezdődnek az igazi megmérettetések. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a Tisza-partiakkal szemben más mentalitással lépünk pályára! Minden erőnkkel azon leszünk, hogy minél nagyobb erőbedobásra késztessük Zubai Szabolcsékat, és kiszolgáljuk a Kemény Ferenc Sportcsarnok lelátóit vélhetően teljesen megtöltő drukkereket. Bízom benne, hogy emlékezetes este lesz a résztvevő csapatok és a nézők számára egyaránt. Méltó nyitánya egy nagy izgalmakkal, komoly érdeklődéssel várt szezonnak. A keretből jobbátlövőnk, Padla József továbbra is térdsérüléssel bajlódik, amíg nem lesz teljesen egészséges, nem szívesen kockáztatnánk a pályára küldésével egy esetleges újabb sérülést. Játéka egyelőre kérdéses.

Az egri meccs után jövő szombaton (szeptember 10.) 18 órakor a Grundfos Tatabányát fogadjuk. A meccsre a jegymester.hu-n már lehet belépőt vásárolni, és jövő csütörtökön és pénteken 15 órától 18 óráig az újszegedi sportcsarnokban is lesz árusítás – szezonbérletet is lehet ekkor venni –, a jegy 1500 forintba kerül.
Péntektől a delmagyar.hu-n lesz játék, médiapartnerünknél 2×25 darab belépőt lehet majd nyerni a a szegedi nyitómeccsre.

És azt se feledje senki, hogy szeptember 7-én (szerda) 17.30-kor Szegeden, a Móra Ferenc múzeum előtti lépcsőn szurkolói fotózás lesz, és ezen az eseményen megjelenik a MOL-Pick Szeged csapata is.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.09.01.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/19
Vereséget szenvedtünk a rangadón

A K&H férfi kézilabda liga 22. fordulójában 36-27-es vereséget szenvedtünk a Telekom Veszprém otthonában.

2024
04/18
Következik a magyar rangadó

Péntek 20 órakor a K&H férfi kézilabda liga rangadóján a Telekom Veszprém otthonában lépünk pályára. A meccset az M4 Sport közvetíti.

AZ ÖSSZES HÍR