Bodó Ricsi is tudja: "csak előre!"

Vissza
Bodó Ricsi is tudja: "csak előre!"

Bodó Richárd, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának magyar válogatott átlövője. Ricsi a nyáron igazolt hozzánk, és várja nagy izgalommal az első találkozást. A mátészalkai születésű kézilabdással beszélgettünk.

– Július 1-je óta Szegeden élsz a pároddal, hogy tetszik eddig a város?

– A kedvesem már dolgozik, ezért költöztünk ilyen hamar és gyorsan Szegedre. Egyre jobban kiismerem magam, igaz, még sokszor használom a GPS-t, de egyre több helyre találok el segítség nélkül. Minden rendben, tudtuk, hogy hova jövünk, egy szép és remek településre.

– Egy 17 ezres kisvárosból, Mátészalkáról származol. Hogy kezdődött a kézilabdás pályafutásod?

– Mivel már általános iskolás koromban is magas voltam, így a testnevelő tanárom beválogatott a sulicsapatba. Így kezdődött a pályafutásom. Ezután Nyíregyházára igazoltam, majd a Dunaferrbe, amely megszűnt, következett Tatabánya. Innen igazolt le a MOL-Pick Szeged.

Miért éppen Szeged?

– Már két éve tárgyaltam a klub vezetésével, volt is egy előszerződésem, minden a MOL-Pick mellett szólt. Nagy örömmel igazoltam a patinás egyesületbe. Olyan stáb dolgozik a csapatnál, amelytől rengeteget lehet tanulni. Ez döntő volt számomra. Persze van bennem izgalom, de kiben nincs? Már a válogatottnál sokat beszélgettem Zubai Szabival és Balogh Zsoltival. Sok mindent meséltek, számomra most az lesz a legfontosabb, hogy a Pastor által képviselt szisztémát gyorsan elsajátítsam.

– Nem lesz furcsa a váltás? Hiszen Vladan Matics kezei alatt főként a szerb stílusra jellemző taktikát játszottad eddig.

– De, biztosan furcsa lesz, a válogatottnál azonban már belekóstoltam a spanyol rendszerbe, így teljesen váratlanul nem ér a dolog. Bár az is igaz, hogy Juan Carlos Pastor egy egészen más taktikát játszat velünk.

– Mit vársz az idénytől?

– A Bajnokok Ligája-szereplés számomra is különleges, még sohasem játszottam ebben a rangos sorozatban. Minél tovább jutni, és ebben benne lehet egy bravúros szereplés is. A bajnokságban és a magyar kupában nyilvánvaló, hogy a Veszprémmel csatázunk az elsőségért, és jó lenne őket megelőzni.

– Mit üzensz a szurkolóknak?

– Tartsanak ki mellettünk, mert tudom, hogy milyen nagyszerű közönség a MOL-Pické. És a jelszavunkat is kívülről tudom: „csak előre!”.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2016.07.13.

TOVÁBBI HÍREK

2023
11/28
Irány Zagreb! BL-rangadó (Útinapló)

Szerdán 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a horvát RK Zagreb otthonában vívunk rangadót. Útinaplóval jelentkezünk.

2023
11/27
Szerdán Zagreb, pénteken Balatonboglár

A héten két meccs vár ránk, mindkettő idegenben. Szerdán 18.45-kor komoly rangadót vívunk a Bajnokok Ligájában, Zágrábban, míg pénteken Balatonbogláron a NEKA vendégei leszünk.

AZ ÖSSZES HÍR