Alakul a felkészülési programunk

Vissza
Alakul a felkészülési programunk

Csapatunk játékosai és szakmai stábja a szabadságát tölti. Az idényt, az immár II. Picknikkel július 24-én (vasárnap) 15 órakor kezdjük az újszegedi Partfürdőn. Eldőlt, hogy a romániai Resicán, illetve a vajdasági Magyarkanizsán veszünk részt nemzetközi t

Kezdjük a legfrissebb hírrel: Thiagus Petrus, a MOL-Pick Szeged brazil válogatott játékosa hazája válogatottjával megnyerte a Pánamerikai játékokat.

A csapat tagjai jelenleg szabadságukat töltik, a játékosoknak van mit kipihenniük. Egyelőre nagy a csend a csapat körül, de ez közel egy hónap múlva megváltozik.
Arról már beszámoltunk, hogy július 24-én (vasárnap) 15 órakor az újszegedi Partfürdőn immár második alkalommal rendezzük meg a Pickniket, amelyen szurkolóink először találkozhatnak az új játékosokkal.

Ezután Szerbiába (Kopaonik) utazik a csapat, ott lesz edzőtáborban.
Az első edzőmeccset augusztus 10-én (szerda) 18 órakor vívjuk az újszegedi sportcsarnokban az Orosháza ellen. Augusztus 13-án (szombat) a Gyöngyös érkezik hozzánk.

Augusztus 19-én és 20-án a romániai Resicán szerepelünk egy négycsapatos nemzetközi tornán. Augusztus 26-ától pedig a szokásos, és a szurkolóink között nagy népszerűségnek örvendő Kanizsa-kupán indulunk a vajdasági Magyarkanizsán.
Szeptember 3-án utolsó edzőmeccsünket itthon a horvát Nexe ellen vívjuk.
Ez lesz tehát a programunk, érdemes a dátumokat naptárba beírni.

Csak előre!

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.06.21.

TOVÁBBI HÍREK

2023
06/01
Pénteken 16.45-kor nyílnak meg a PICK Aréna kapui

Pénteken 18.15-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének az első meccsén a Telekom Veszprém együttesét fogadjuk a PICK Arénában. Fontos szurkolói információk.

2023
05/31
Bombac: Ezekért a meccsekért élek!

Élet-halál meccsre készül a Veszprém elleni bajnoki döntő első, pénteki felvonásán Dean Bombac, csapatunk irányítója. A szlovén játékossal az esélyekről, Juan Carlos Pastor vezetőedzőről, a szurkolókról és az immár rövid hajáról is beszélgettünk. Interjú.

AZ ÖSSZES HÍR