Pásztor Imre: Minden jól alakul

Vissza
Pásztor Imre: Minden jól alakul

Csapatunk utánpótlás-válogatott játékosa, Pásztor Imre még az ősszel sérült meg, s nem kerülhette el a műtétet. Kapusunknak térdszalagszakadása volt. A rehabilitáció jól halad, ha minden jól alakul, akkor a jövő héten már futhat.

- Hogy vagy?

- Köszönöm jól, éppen most fejeztem be Thékesné Cininél a gyógytornát. Minden a tervek szerint alakul, egyre több mindent tudok csinálni.

- Van fájdalmad?

- A műtött térdem rendben, a combom gyengült le, most éppen az a legfontosabb, hogy visszanyerje az erejét. Ezen dolgozunk, és ez is szépen fejlődik.

- Labdát szoktál a kezedbe fogni?

- Persze! Fekete Róbert kapusedző sok-sok gyakorlatot írt le nekem, amit otthon, illetve a csarnokban is el tudok végezni. Ezek legtöbbje reflexgyakorlat, próbálom magam gyorsítani.

- Szaladt fel plusz kiló?

- Nem, és ennek nagyon örülök, sőt az év kezdete óta fogytam. Továbbra is ez a célom! 

- Mikor kezdhetsz el futni?

- A jövő héten megyek dr. Török László adjunktushoz kontrollra, és ha minden rendben lesz, utána elkezdhetek kocogni. Már most is szoktam, igaz, egyelőre helyben teszem, de hétről hétre egyre jobban terhelhetem a lábam.

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2016.01.19.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/31
Keszi bácsit idézve: Mindenki!

Péntek 18.15-kor megkezdődik a bajnoki döntő. Az első meccset hazai pályán, a PICK Arénában vívjuk a Telekom Veszprém ellen.

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

AZ ÖSSZES HÍR