Következő állomás: Montpellier!

Vissza
Következő állomás: Montpellier!

Csapatunk vasárnap 17 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligájában, a B csoport 9. fordulójában a Montpellier HB otthonában lép pályára. A meccset a Sport 1 TV élőben közvetíti.

Szombaton 6 óra 10 perckor indul a csapat az újszegedi sportcsarnok elől. Vasárnap 132. BL-meccsünket vívjuk a dél-franciaországi városban, amely igazán ismerős számunkra, hiszen többször is jártunk már ott. Eddig hét meccset vívtunk a Montpellierrel az európai topligában, háromszor nyertünk ellenük, míg négyszer kikaptunk. A tengerparti településen még sohasem sikerült a BL-ben nyernünk, így ezt a statisztikát mindenképpen jó lenne javítani.

A legörömtelibb dolog, hogy teljes a keretünk, mindenki egészséges, így Juan Carlos Pastor vezetőedző a legerősebb kerettel kelhet útra. Az út hosszú lesz, nem egyszerű feladat eljutni Montpellierbe. Szeged–Budapest–Párizs–Montpellier útvonalon érkezünk meg, s ha minden jól alakul, akkor 17 órakor már a szállodában lesz a csapat. Este edzés következik, majd vasárnap jön a meccs, ami mindkét csapat számára fontos. Nekünk azért, mert egy esetleges győzelemmel az élbolyban szilárdítanánk meg a helyünket, míg a hazaiaknak azért, mert így ők is előreléphetnének a tabellán

Mi győzelemmel hangoltunk, szerdán 34–23-ra nyertünk a PLER otthonában. A gallok viszont csütörtök este meglepetésre vereséget (34–32) szenvedtek hazai pályán a Toulouse együttesétől otthon. Egyik legjobb játékosuk, az argentin Simonet sérülés miatt nem játszhat ellenünk, náluk tehát lesz hiányzó.

A BL-összecsapást a Sport 1 TV közvetíti, a delmagyar.hu Útinapló formájában számol be az útról. Csapatunk Facebook – már átléptük a 69 ezres tábort – és Twitter-oldala videókkal, friss hírekkel jelentkezik, Instagram-oldalunkon pedig különleges fotókat láthatnak majd a szurkolóink.

A B csoport állása
1. Löwen 9 6 1 2 246 – 222 13
2. Barcelona 8 6 1 1 238 – 219 13
3. Vardar 8 5 0 3 232 – 207 10
4. Kielce 8 4 2 2 247 – 233 10
5. MOL-Pick 8 5 0 3 231 – 226 10
6. Montpellier 8 2 0 6 211 – 231 4
7. Kristianstad 9 2 0 7 255 – 282 4
8. Kolding 8 1 0 7 205 – 245 2

- Süli Róbert - 

Közzétéve: 2015.11.27.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR