hír küldése |
hír nyomtatása- Gratulálunk a sikerhez, számítottál rá?
- Egy ilyen utánpótlástornán bármi előfordulhat. Több korosztályban is például a bajnokok elvéreztek, hiszen ez egy kuparendszerű viadal. Jól védekeztünk, a srácok élvezték, hogy külföldi csapatok ellen játszhattak, így a végére nagyon elkapták a fonalat. Az EHF hivatalos rendezvénye volt a torna, hiszen a játékvezetők a veszprémi kupán vizsgáztak.
- Milyen a csapatod?
- Fiatal. Éppen ezért szép jövő előtt áll. Jelenleg 20-an alkotják a keretet, a közelmúltban történt meg a kivászalasztás. Két békéscsabai és két duanújvárosi fiatal érkezik hozzánk. Mivel az elmúlt idényben a csapatot 1994-ben született játékosok alkották, így azt céloztuk meg, hogy 2012-ben az aranyéremért csatázzunk. Erre minden esélyünk meg van, mert tehetséges a korosztály. Igaz tudjuk: sokat kell edzeni, dolgozni.
- Edzettek?
- Hasonlóan a nagycsapathoz mi is augusztus elején elkezdtük a felkészülést, hiszen az ifi- és a serdülőbajnokság is a felnőtt NB I-el közösen rajtol. Napi két foglalkozás szerepel a programban, eddig lelkesen dolgoznak a fiúk.
- Visszatérve a kupagyőzelemhez elégedett voltál a csapatoddal?
- A német Göppingen, és a döntőben a lengyel Kielce ellen jól játszottunk. Hatékony volt a védekezésünk. Molnár Bence lett a kupa legjobb játékosa, de a Pick felnőtt csapatával is tréningező kapus Miklós Gergő teljesítményével is elégedett voltam.
- süli róbert -
Mit vársz a Kiel elleni meccstől?
Kommentek