hír küldése |
hír nyomtatása
A nyolc csapatos döntőbe a Tisza Volán SC rendhagyó módon két csapattal jutott be. A több fiatalabb korosztályú, és néhány a kézilabdával csak a közelmúltban kapcsolatba került játékossal felálló ’B’ csapatunk - az induló csapatok számát figyelembe véve - az előkelő 8. helyen végzett.
Az előzetesen is a végső győzelemre esélyesnek tartott ’A’ csapatunk a csoportküzdelmeket fölényesen nyerve, és az elődöntő mérkőzést is végig kézben tartva magabiztosan jutott el a döntőig, ahol az Éles Kézisulival mérkőzött meg. A gyönyörű Városi Sportcsarnokban megrendezett összecsapáson a két kiválóan felkészített csapat végig fej-fej mellett haladva elképesztő izgalmak után döntetlennel zárta a rendes játékidőt. Az idegek harcának nevezett hétméteresekben egyetlen góllal azonban az ellenfél bizonyult jobbnak. Bár a gyerekek természetesen csalódásként könyvelték el az ezüstérmet , az a minőségű kézilabdázás melyet edzőjük Mandl Alice az évek folyamán áldozatos munkájával megtanított nekik, még sok siker záloga lehet. A küzdeni tudás, valamint a kiélezett szituációkban mutatott bátorság pedig a felnőttek számára is példaértékű.
Tisza Volán SC ’A’: Marczika Barnabás,Dénes Ádám, Bátky Bence, Nagy Miklós Attila, Halász Botond, Melnyicsuk Viktor, Gunczer Andor László, Bajusz Brunó, Gitay-Gorzó Csaba, Becski Lambert, Baranyai Alexander, Oross Dániel, Farkas Tomaj.
Tisza Volán SC ’B’: Kohlrusz Levente, Tóth Ádám, Kremer Ákos, Bajusz Gergő, Rácz Dániel, Gaál Péter, Strifler Marcell, Dankó Dániel, Pocsai Márk, Baksa Péter, Balán Norbert, Gyöngyösi András. Edző: Mandl Alice és Mandl Gábor.
Megelőző héten az U11(1999) korosztály döntőjét rendezték Budapesten a Fradi pályán. A Tisza Volán csapata az 5 mérkőzésből 3 megnyerve végül az ötödik helyezést érte el a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben. A csoportmérkőzéseken a későbbi döntősöktől elszenvedett szoros vereség sajnos csak ehhez a helyezéshez volt elegendő, azonban a srácok végig harcosan, tudásuk nagy részét megmutatva, hiányzó társukért is küzdve bizonyították, komoly játékerőt képviselnek, és tovább dolgozva jövőre a mostani győzteseket is felülmúlhatják.
Tisza Volán SC: Mészáros Péter, Dobay Tamás, Dimovics Ádám, Eke Martin, Bátky Patrik, Ballai Marcell, Nagy Martin, Kőműves Martin, Ördögh Pongrácz, Gajda Márkó, Mitrik László, Sárvári Milán,Szabó Bence, Csomor Tamás. Edző: Szabó Péter
Mit vársz a minden eldöntő veszprémi meccstől?
Kommentek