hír küldése |
hír nyomtatása
Csapatunk remek harminc perccel ajándékozta meg a szurkolókat. Az első félidőben olyan játékot nyújtottak a srácok, ami után mindenki elégedett lehetett. Oszma, a Terminátor 2 szórta a gólokat, Vali, azaz Ghionea is eredményes volt a szélről, míg Petrea és Zvizej okos gólokkal vette ki részét a magabiztos vezetésből. A drukkerek örömmel állapítottak meg, hogy Gyuris Patrik remek dolgokra képes beállóból, és Vancsics Jani sem tud hibázni a szélről. A legnagyobb örömünk mégis az volt, hogy a Professzor, Danijel Andjelkovics visszatért. Denin még látszik a hosszú kihagyás, de jó volt újból Pick-mezben látni. Dragan Marjanac pedig jó néhány bravúrt bemutatott, „Maki" ziccereket fogott.
Sajnos az extra teljesítmény után jött egy feledhető második félidő. Az igazsághoz tartozik, hogy nehéz azt a produkciót újból elővenni, ami az első 30 percben volt jellemző. Veszélyben így sem volt a magabiztos győzelem, a végén 41-33-ra nyertünk, remekül hangoltunk a szerdai Gyöngyös elleni idegenbeli meccsre.
A bajnoki meccset a lelátón nézte végig csapatunk egykori kedvence, Ratko Djurkovics, akit hatalmas taps köszöntött a meccs előtt.
- Ma reggel jöttem Szegedre, Újvidéken voltam. Négy napig maradok, most szünet van nálunk. Krivóéknál leszünk, jó újból a városban lenni. Remekül érzem magam Szarejevóban, jó csapatunk van, igaz nem olyan erős, mint a Pick, de jók vagyunk. A KEK-ben a Volgograd lesz az ellenfelünk, egyelőre fogalmunk sincs milyen játékerőt képvisel a riválisunk. Jó volt újból itt lenni, egy biztos, még jövők, mert a Pick Szeged az örök szerelem marad számomra.
Pick Szeged-Debrecen 41-33 (24-12)
Budapest Bank férfi kézilabdaliga, újszegedi sportcsarnok, 2500 néző, Vezette: Andorka Miklós, Hucker Róbert.
PICK SZEGED: Marjanac - Ghionea 6/2, Katzirz 3, Petrea 6, Gyuris 3, Oszmajics 7, Vadkerti 2. Csere: Zvizej 8/3, Andjelkovics 3, Vancsics 3. Edző: Vladan Matics.
DEBRECEN:Djordjevics - Gúnya 1, Rédei 9, Frey T. 5/3, Csikós 2, Visnyevszkij 1, Kelecsevics 1, Pálos 4. Csere: Ambrus , Mezei R. 1, Juhász K. 4, Lókodi 3, Farkasovszky 2. Edző: Kovács Mihály.
Kiállítás: 6 ill 8 perc.
Hétméteres: 5/5 ill. 4/3.
![]() |
| A professzor három találattal tért vissza |
Mit vársz a Kiel elleni meccstől?
Kommentek