hír küldése |
hír nyomtatása- December tárgyaltunk először a Pick-vezetőivel - kezdte mondandóját dr. Bába István -, most sikerült olyan stádiumba érnünk, hogy aláírjuk a szerződést. Bízunk benne, hogy támogatásunkkal is segíteni tudjuk a csapatot.
- A mai gazdasági helyzetben minden támogatóra nagy szükségünk van - vette át a szót Bella Árpád ügyvezető -, örömmel üdvözöljük a támogatói csapatunkban a Real Hungary Nyrt-t. Bízunk benne, hogy hosszú távú munka kezdődik közöttünk. A csapat gőzerővel edz, készül az előtte álló kihívásokra. Reméljük, hogy a jövő héten az első edzőmeccsen népes publikum előtt játszanak majd a fiúk.
![]() |
| Pick sajtótájékoztató |
- Eddig minden a tervek szerint alakul - következett a sorban Skaliczki László vezetőedző -, kisebb sérülések akadnak, szerencsére azonban ez nem hátráltatja a munkát. A fiúk nagy kedvvel dolgoznak, motivációs problémáim nincsennek. Persze tudjuk, hogy sokat kell dolgoznunk, új csapatot építünk, ez pedig komoly kihívás mindenkinek.
- Altatni nem kell bennünket - zárta a sajtótájékoztatót Lékai Máté -, rendesen elfáradunk mindennap. Nagyon jól érzem magam a Pick Szegedben, a várost még nem sikerült teljesen feltérképeznem, de a fővárosi forgatag után tetszik ez a nyugalom, ami Szegedre jellemző. Jó lesz már meccset játszani, várjuk a szerdai és csütörtöki Algéria elleni edzőmeccseket, hiszen labdát alig láttunk eddig.
- süli róbert -
![]() |
Mi lesz az eredmény a Kecskemét ellen?
Kommentek