hír küldése |
hír nyomtatásaKészülünk! Utolsó BL-meccsünket játsszuk szombaton hazai pályán a BL-ben. Ellenfelünk a szerb Partizan Belgrád lesz.
A srácok a Csurgó elleni hétfő esti bajnoki tuán már kedden edzésen vettek részt, szerdán és csütörtökön két foglalkozást tartott Skaliczki mester. Pénteken egy edzés szerepel a programban. Légiósaink közöl, Rajko Prodanovics, Antonio Pribanic és Fero Sulc délelőtt magyar órán vesz részt, mindhárman tanulják a nyelvünket.
– Természetesen van hiányérzetünk az utóbbi időszakkal kapcsolatban, tudom, hogy a szurkolók is minden mérkőzésen győzelmet várnak tőlünk. Néhány játékosra túl nagy teher hárul, amely miatt ingadozik a formájuk. Törő és Lékai hiányzik majd, és a kispadunk sem túl hosszú. Mindenképpen nyerni szeretnénk a Partizan ellen, és bár a győzelmet és a sziporkázó játékot nem tudom garantálni, azt, hogy a csapat nagy győzni akarással lép pályára, igen – fogalmazott a mesteredző, Skaliczki László
Csapatunk csatlakozott a Délmagyarország napilap jótékonysági sorozatához: Európa legjobb kézilabdajátékosa, Momir Ilics dedikált mezére lehet licitálnipéntektől a delmagyar.hu-n. A Pick Szeged kézilabdacsapat összefogott a lap alapítványával közösen egy súlyosan beteg sándorfalvi kisfiú családja érdekében: az árveréssel és adománygyűjtéssel segítünk, hogy autót tudjanak vásárolni.
Lapunk cikke nyomán a Pick Szeged férfi kézilabdacsapat játékosai úgy döntöttek, összefognak alapítványunkkal, és segítenek a családon. Múlt héten Bajnokok Ligája-mérkőzést játszottak Németországban, ahol felkérték a THW Kiel játékosát, Momir Ilicset, ajánljon fel egy mezt a jó ügy érdekében. A szerbiai Európa-bajnokságon a kontinens legjobb játékosának választott sportoló pedig azonnal igent mondott.
A meccs szünetében két szegedi paraolimpikont, az SZVSE két atlétáját, Biacsi Ilonát, és Biacsi Bernadettet köszönti a közönség. Ők az első szegedi indulók, akik ott lehetnek Londonban, az ötkarikás játékokon.
Ma 16 órától ismét lesz jegyárusítás a sportcsarnokban, szombaton 14 órakor nyit a pénztár.
- süli róbert -
Mit vársz a minden eldöntő veszprémi meccstől?
Kommentek