Sulc Katarba igazol, Prce a Pick Szegedbe

Vissza
Sulc Katarba igazol, Prce a Pick Szegedbe

Frantisek Sulc, a Pick Szeged szlovák válogatott játékosa másfél éves szerződést kötött a katari Lekhwiya Sport Clubbal. A kétszeres magyar bajnok a távozó irányító-átlövő helyére a bosnyák válogatott Nikola Prcét szerződtette, akivel az idény végéig kö

– Kedvező ajánlatot kaptam Katarból, s mivel a pályafutásom vége felé járok, igent mondtam az invitálásra. Külön köszönöm a Pick Szeged vezetőségének, hogy elengedett, nem gördített akadályt a távozásom elé. Csodás három és fél évet töltöttem el Szegeden. Életem legjobb csapatában kézilabdázhattam. Olyan közegben, olyan csodás közönség előtt, amit sohasem feledek. A szurkolók szeretetét örökre a szívembe zárom, Szegedre gondolva mindig a szép és a jó jut majd eszembe. Itt született a fiam, Matteo, ezért is marad még kedvesebb a város. A hétvégén már utazom, jelentkeznem kell az új csapatomban – nyilatkozta Frantisek Sulc.

– Bennünket is váratlanul ért Sulc bejelentése, de elfogadtuk az indokait, így elengedtük őt. Sokat tett a Pick Szegedért, egy igazi példakép volt. Mindent köszönünk neki, egy nagyszerű sportembert ismerhettünk meg benne. Az élet nem áll meg, lépnünk kellett, így az idény végéig szerződtettük a helyére Nikola Prcét. A bosnyák válogatott átlövő 33 éves, 200 centiméter magas. A világbajnoki selejtezőkön játszott hazája válogatottjában. Az ősszel Németországban szerepelt, jelenleg szabadon igazolható volt. Nagyon bízunk benne, hogy gyorsan megy majd neki a beilleszkedés, rutinjával pedig hasznos tagja lesz a csapatnak – nyilatkozta Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója.

Nikola Prce az 1997/1998-as idényben játszott Zágrábban, majd a Metkovicban, ezután 2001-től 2006-ig a Ljubuskiban. Érdekesség, hogy a Pick ellen kétszer is csatázott (a 2005/2006-os BL-idényben) a BL-ben, Szegeden a 33–22-re elveszített meccsen 3 gólt szerzett, míg a 23–22-re megnyert meccsen négyszer vette be a magyar kaput. Szerepelt Ausztriában (Bregenz), majd a spanyol Leónban (2009/2010). Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged vezetőedzője innen ismeri az átlövőt. A Ljubuskiban a veszprémi Terzic, a Metkovicban az egykori magyar válogatott Zsigmond György, a Leónban pedig a veszprémi Alilovic is a csapattársa volt. Nikola Prce csütörtöktől már a Pick Szeged együttesével készül, szerdán a kötelező orvosi vizsgálaton esik át.

- süli róbert - 

Közzétéve: 2014.01.22.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR