hír küldése |
hír nyomtatása– Csalódott?
– Igen! Én mindig nyerni szeretnék, így a három vereség miatt csalódott vagyok.
– Benne volt a pakliban, hogy hatodik lesz a csapat?
– Azért ne feledjük, hogy a csoportunkban két nagyon erős csapattal kellett megmérkőznünk. Sem a Chambery, sem a Lemgo nem ment át olyan nagy változáson, mint a nyáron a Pick Szeged. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mi egy kőkemény felkészülés közepén érkeztünk erre a kupára. A torna arra mindenképpen jó volt, hogy képet kapjunk, mi a lemaradásunk a nemzetközi mezőnnyel szemben. Csapatként sem működtünk, de ebben az időszakban még nem is várható.
– Jól jön a meccsmentes hét?
– Ezt már így terveztük, hogy ezen a héten csak az edzések játsszák a főszerepet. Ilyen vereségek után rossz lelkiállapotba kerülnek a fiúk, a sikertelenség megviseli őket. Csak remélni tudom, hogy dacból összekapják magukat, és még keményebben dolgoznak tovább.
– Mi lesz a héten?
– Sok mindent át kell értékelnünk, így a tréningek mellett a beszélgetések is fontos szerepet töltenek majd be. Én remélem, hogy a Resita elleni meccsre ismét összeszedjük magunkat, a sérültek meggyógyulnak, mert bizony itt, a tatabányai torna végén már kevesen voltunk.
- süli róbert -
Mit vársz a Kiel elleni meccstől?
Kommentek