Pénteken irány Orosháza

Vissza
Pénteken irány Orosháza

Pénteken 18 órakor az év első bajnoki mérkőzését vívjuk a K&H ligában. A 16. fordulóban idegenben, Orosházán lépünk pályára.

Nézzük, mi újság a csapat körül. A két sérült, Matej Gaber (talp) és Szergej Gorbok (kéz) sérülése szépen javul, azonban még mindkettejük visszatérése odébb van. A szlovén és az orosz válogatott játékosunk is rehabilitációra jár, Szegeden gyógyulnak mindketten. A többiek szerencsére rendben vannak, Jonas Källman már teljes intenzitással edz, így ő már Juan Carlos Pastor vezetőedző rendelkezésére áll.

Az elmúlt héten a tréningeken még a fizikai felkészítés is fontos szerepet töltött be, a héten már a taktikai elemeket gyakorolja a csapat. A két új fiú, a visszatérő Hegedüs Márk és a Nexétől kölcsönvett Ivan Srsen számára most a legfontosabb, hogy minél gyorsabban beépüljenek a csapatba.

Pénteken 18 órakor a K&H férfi kézilabda liga 16.fordulójában idegenben, az Orosháza otthonában lépünk pályára. Az ősszel 35-21-re nyertünk az Orosházi FKSE-Linamar ellen. A Békés megyei együttes eddig 6 pontot gyűjtött a bajnokságban, az utolsó, 14. helyen áll.

A meccsről a delmagyar.hu szöveges online tudósítással jelentkezik, a Rádió 88 élőben tudósít, csapatunk közösségi oldalai (Facebook, Twitter, Snapchat, Instgram) fotókkal, videókkal és friss hírekkel jelentkeznek az év első bajnoki összecsapásáról.

A MOL-PICK Szeged először február 6-án (kedd) 18 órakor játszik hazai pályán, ekkor a Gyöngyös együttesét fogadjuk. A meccsre már a jegymester.hu oldalon lehet belépőt vásárolni. 2018 első NB I-es meccsét az M4 Sport TV élőben adja majd.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2018.01.31.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR