Az első félidőben remekül játszottunk, teljesen nyilttá tudtuk tenni a mérkőzést. Jól működött minden, a BL-győzelemre is esélyes Zagreb nem tudot meglépni. A második féliődben a horvátok félelmetes tempót diktáltak, egy 5-0-ás szériával eldöntötték a meccset. A fáradó Szeged a hajrában ismét összekapta magát, így a vége szorosabb lett, de a vereséget nem tudtuk elkerülni.
 |
| A Zagreb Szegeden is igazolta jó hírét |
Vladan Matics: – Szomorú vagyok a vereség miatt, de tartalékos csapatom most csak ennyire volt képes. A legfontosabb, hogy pszichésen összekapjuk magunkat, és túl legyünk a vereségen.
Lino Cervar: – Olyan játékot produkáltunk, hogy tisztában voltam vele, a nagyot harcoló Pick ezt nem fogja bírni. A számításom bejött.
Kiril Lazarov: – Jólesett a szegedi közönség tapsa, köszönöm ezt a fogadtatást. Öt évet játszottam Magyarországon, így tudtam, hogy mit kell csinálni a Pick ellen. Örülök, hogy góljaimmal hozzájárultam a sikerhez.
Simon Bence: – Tudatos volt az elhajlásos gólom, Békésen, ahol kölcsönben szerepelek, ez kevésbé szokott bejönni, szerencsére a Zagreb ellen sikerült.
Gyuris Patrik: - Amikor Matke szólt, hogy beállok, akkor hevesebben dobogott a szívem, amikor pályára léptem, akkor viszont ez már elmúlt. Milyen volt belülről? Fantasztikus. Vori olyan óriásnak tűnt, nem mindennapi élmény volt ennyi világsztár között szerepelni.
Katzirz Dávid: - Nagyon rosszul voltam, majd nem elájultam. Nem tudtam folytatni a játékot, már a meccs elején rosszul voltam.
Pick Szeged–Zagreb 30–36 (14–15)
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, H csoport, 3. fordukó, újszegedi sportcsarnok 3200 néző. Vezette: Cambro, Claesson (svéd)
Pick Szeged: Puljezevics – GHIONEA 8, Katzirz 1, Herbert, ZVIZEJ 5, Osmajics 3, Vadkerti 1. Csere: Marjanac (kapus) Krivokapics 5, PETREA 5, Bjelis 1, Vancsics, Simon 1, Gyuris. Edző: Vladan Matics.
Zagreb: SKOF – Horvat 2, LAZAROV 9/3, Vori 3, DUVNJAK 4, T. VALCIC 5, STRLEK 9. Csere: Sego (kapus), Vukic 3, Koloper, Spoljaric, Dzomba 1/1, Valcic, Somic. Edző: Lino Cervar.
Hétméteresből: – ill. 6/4.
Kiállítások: 8 perc ill. 4 perc.
A H csoport állása
1. Zagreb 3 2 1 0 103 – 80 5
2. Löwen 3 2 1 0 99 – 82 5
3. Pick Szeged 3 1 0 2 80 – 80 2
4. Plock 3 0 0 3 58 – 98 0
A 4. forduló párosítása, november 8. (szombat): Plock–Zagreb. November 9. (vasárnap, (Eppelheimben lesz a meccs!) 17.30: Löwen–Pick Szeged.
Kommentek