hír küldése |
hír nyomtatásaSüli Róbert írása Kielből
Hosszú volt az út. Hosszú, mert csak átszállással lehetett eljutni Hamburgba. A Liszt Ferenc reptérről előbb Münchenbe, majd onnan Hamburgba repült a csapat. Rossz volt látni a kiürült egykori ferihegyi repülőteret, jóformán alig volt utas, egy-két gép volt csak kifutón. A Malév megszűnése után pangot a közelmúltban felújított létesítmény.
Az Alpok havas hegycsúcsai napfényben pompáztak, így látványban nem volt hiány az első úton. Münchenben sietősre vette a társaság az irányt, hiszen 25 perc volt a második gép indulásáig. Szerencsére mindenki időben érkezett, a Lufthansa újabb járata is időben indult. 11.40-kor már Hamburgban landoltunk, ahol kellemes idő, +1 fok fogadta a Pick Szegedet. Mág-már úgytűnt, hogy különösebb gond nélkül sikerül megúszni az utazást, azonban kiderült Mikler Roli csomagja elveszett, rosszirányban "utazott". Rolit megnyugtaták, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél hamarabb megkapja a holmiját. Válogatott kapusunk nem volt túl mosolygós kedvében, érthető volt a szomorúsága, hiszen még a kabátja is csomagban volt.
A buszút nem volt hosszú, 1 óra 10 percig tartott, szerencsére Kiel nincs messze Hamburgtól. A THW Kiel csapatbusza jött értünk, a németek korretségét jelzi, hogy ásványvíz, üdítő is volt a buszon. Ezt értékelni kell, mert nem minden BL-csapat vár minket így, elég csak a koppenhágai példát megemílteni.
A játékosok rendesen elfáradtak, szerencsére az ebéd után van idő pihenésre. 18.30-kor indul a Pick Szeged az edzésre, előtte közös kávézás szerepel a programban,majd 19 órakor következik a tréning.
A szállásunk tökéletes, a Best Western Hotel Kiel a főhadiszállásunk, a belvárostól kicsit messze vagyunk.
Szerencsére nincs sérült, mindenki egészséges, este pedig megismerkedhetünk Spaarkasse félelmetes hangulatával. Ancsin Gabi, Fero Sulc és Buday Dani németországi légióskodásuk idején már játszott az arénéban, így számukra nem lesz ismeretlen a terep. Vadkerti Attila és a tréner, Skaliczki László is ismerősként lép majd be, hiszen a magyar válogatott tagjaként 2007-ben a vb-n játszottak már itt.
Este az edzés után egy rövid beszámolóval még jelentkezünk itt az anyag végén a honlapon.
Mit vársz a minden eldöntő veszprémi meccstől?
Kommentek