hír küldése |
hír nyomtatásaA kézilabdás osztály elindításában résztvevők ma délután tartottak sajtótájékoztatót a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. A sajtótájékoztatón részt Gulyásné Szabó Klára, az iskola igazgatója , Velky Mihály, a Pick Szeged utánpótlás-vezetője, Czesznak György, a KSZSE utánpótlás-vezetője, Forgó Zoltán, az KSZSE elnöke, Mandl Gábor és Mandl Alice, az iskola testnevelői,és játékosunk, Buday Dániel, aki egykor az iskola tanulója volt.
Az igazgatónő elmondta, hogy az iskola alapítása óta működik testnevelés osztály, és a kézilabda mellett az úszás és az atlétika is fontos elemei az oktatásnak, de igazán nagy sikereket a kézilabda terén értek el.
A Vörösmartyban a tárgyi és a személyi feltételek is adottak az emelt szintű kézilabdás osztály beindításához, így utánpótlás-vezetőnk nagyon örült, hogy találkozott az egyesületek és az iskola érdeke, melynek eredményeként elindulhat az osztály. Fontosnak tartja, hogy sportoljanak a gyerekek, és ha tehetségesek, akkor minden adott lesz, hogy élsportoló váljon belőlük. Velky Mihály elmondta, hogy az utánpótlás versenyeken látszik, kicsit lemaradtunk a többi országtól. Fontos, hogy most megalapozzuk az elkövetkező tíz évet, hogy továbbra is jól szerepeljenek a magyarok a világversenyeken, mint jelenleg a szerbiai Eb-n.
Czesznak György két éve érkezett a szegedi női kézilabdásokhoz, és ő is tapasztalta, hogy nagy problémák vannak az utánpótlásban, alig tudtak önálló korosztályos csapatokat indítani, mert nem volt elég játékos. Forgó Zoltán, az 1990 óta létező KSZSE elnöke reméli, hogy az osztály beindulásával nekik is több játékosuk lesz, és kiemelte, hogy a hozzájuk érkezők így már előképzettséget szereznek.
Nem csupán a kézilabdás képzettség miatt fontos ez az osztály. Buday Dániel elmondta, hogy negyedikes korában félévkor érkezett a Vörösmartyba, ahol már akkor is nagyon komolyan foglalkoztak a sporttal. A sport szeretete mellett az egészséges életmódra és sportszerűségre is nevelnek, így akkor is megéri ez a képzés, ha végül valakiből nem lesz élsportoló. Ugyanennek hangsúlyozásával zárta a sajtótájékoztatót az igazgatónő, aki szerint a sportnak rendkívül nagy nevelőereje van.
![]() |
Várjuk az első osztályba jelentkezőket a felmérésre:
időpont: 2012. február 23. (csütörtök) 16:00-18:00
pótidőpont: 2012. február 28. (kedd) 16:00-18:00
helyszín: a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tornaterme
Tornafelszerelést mindenki hozzon magával!
A kézilabda tagozatos osztályról érdeklődni lehet a +36 62 547 132-es telefonszámon Mandl Gábornál és Mandl Alicenál.
Mit vársz a minden eldöntő veszprémi meccstől?
Kommentek