Az első félidőben remek játékkal rukkolt elő a Pick Szeged csapata a Löwen elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A második játékrészben azonban kipukkadt, és a végén 35–28-as vereséget szenvedett. Ezzel matematikailag is elúszott a BL-ben a továbbjutás lehetősége.
Az ember sok mindenre akkor jön rá, amikor külföldön jár. Az elmúlt időszakban a szegedi nagymeccseken nincs telt ház. Persze a jegyárak sem olcsóak, de valami hiányzik. Nos Eppelheimben választ kaptunk arra, hogy miért vannak telt házas mérkőzések a Bundesligában. A kulcsszó: gyerekek. A 3400 férőhelyes csarnok húsz százaléka kislány és kisfiú volt. Nyilvánvalóan nem egyedül jöttek, anyukával és apukával. Tehát ha elkezdünk számolni, rájöhetünk, miért is volt tömve a lelátó. Húsz szegedi drukker hangja törte meg a rövid csendet a csarnokban. Érdi Zsolt bőszen lengette a zászlót, a hazai publikum pedig megtapsolta. Sportszerű jelenet volt.
Sokan tartottak attól, hogy a Pick majd nem bírja a Löwen által diktált tempót. Az első félidőben rácáfolt a pesszimistákra a Szeged: remekül tartották magukat Petreáék. Éppen a román válogatott átlövő ültette le többször a sárga mezbe öltözött német tábort, hiszen brutális gólokat ragasztott a világbajnok Fritz kapujába. Őrület volt, amit a nézők által kritizált játékos művelt. Sajnos Krivokapics és Katzirz az első harminc percben nem sokat tett hozzá a játékhoz, így két góllal vezetett a Löwen. A félidő krónikájához tartozik Herbert Gábor találata. Talán már nem is meglepő, hogy a válogatott beálló átlövésből volt eredményes. Nem volt semmi veszve, Puljezevics a 15. perctől több bravúrt is bemutatott, a tartalékos Szeged nagyot harcolt a jóval esélyesebb és teljes csapattal pályára lépő Rhein Neckar ellen. Sőt ha a két orosz játékvezető nem fúj hazai pályát, akkor nem 15-13 állt volna az eredményjelzőn.
 |
| Tömegjelenet a szegedi kapu előtt – Herbert (2), Petrea (19) és Osmajics munkában. |
A maroknyi magyar tábor várta a jó folytatást, bár előzetesen ők is a második félidő elejétől féltek a legjobban. Igazuk lett. Ismét előjött az elmúlt időszakban a Pick Szegedre jellemző betli. A 40. percre négy góllal meglépett a Bielecki vezette Löwen. Hiába javult fel Osmajics és szerzett szebbnél szebb gólokat, Krivokapics és Katzirz ebben az időszakban csak elvétve talált a kapuba. Sajnos Puljezevics is inkább már csak a hálóban találkozott a labdával, és Petrea sem villogott annyira. A Rhein Neckar viszont olyan tempót diktált, amit nem bírtak Vladan Matics fiai. Egyre több lett a hiba, hihetetlen mennyiségű labdát adott el a magyar csapat, amiből a félelmetesen gyors hazaiak könnyű gólokat szereztek. A hajrában teljesen padlót fogott a Pick. A játékosok önbizalma is elveszett, így a különbség egyre nőtt. Szegény Marjanac kapust lehetett a legjobban sajnálni, hiszen olyan időszakban állt be, amikor a Löwen nem tudott hibázni. Érdekes volt, hogy a két orosz játékvezető nem adta meg Krivokapics hetesgólját, ami a felső sarokból pattant ki. Csak ők ketten nem látták, hogy belülről jött ki. Az utolsó gólt Klimovetz szerezte, ami után felállva tapsolt a sportszerű hazai publikum.
A vége vereség, ami a realitás, hiszen a Bundesligában edződött Löwen jobb gárda - legalábbis most, hiszen ne feledjük, öt játékosát kénytelen volt nélkülözni a magyar csapat. Ha ugyanez történik a másik oldalon, akkor nem elképzelhetetlen, hogy most másról beszélnénk. Ezzel a fiaskóval már matematikailag sem juthat tovább a Pick Szeged, és következhet számára a KEK-szereplés. Ez csak akkor nem valósulna meg, ha a lengyel Plock szombaton 11 góllal nyerne Szegeden. Kizárt.Vladan Matics: - Sajnálom, hogy a két játékvezető belenyúlt a meccsbe. Jobb csapat a Löwen, de nem hét góllal. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek. Biztató ez a Tatabánya és a Plock elleni meccs előtt, erre tudunk építkezni.
A másik mérkőzésen: Plock-Zagreb 24-27. Az állás: 1. Zagreb 7, 2. Löwen 7, 3. Pick 2, 4. Plock 0 ponttal.Az F csoportban: Veszprém-Zaporizzsja 33-22.
A mérkőzés jegyzőkönyve
Rhein Neckar Löwen-Pick Szeged 35-28 (15-13)Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, H csoport, 4. forduló. Eppelheim, 3000 néző. Vezette: Polodenko, Chemega (oroszok).
Rhein Neckar Löwen: FRITZ - FILIP 5 (2), Schwarzer 2, BIELECKI 5, Roggisch, TKACZYK 7, Gensheimer 2. Csere: Shelmenko 1, Harbok 1, Klimovetz, 1 Jurasik 4, SIGURDSSON 5, Groetzki 2. Edző: Thorsten Storm.
Pick Szeged: Puljezevics - GHIONEA 5, Krivokapics 4 (1), PETREA 7, Katzirz 4, HERBERT 2, Vadkerti 1. Csere: Marjanac (kapus), OSZMAJICS 5, Gyuris, Simon. Edző: Vladan Matics.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1.
Kommentek