hír küldése |
hír nyomtatásaEddig sem unatkoztak a fiúk, többször is napi három edzésen vettek részt, 1996-as bajnokcsapatunk mestere, Skaliczki László vezetőedző, és a kapusedző, Porobic Haris nem hagyta lazsálni a játékosokat a felkészülés alatt. Éppen ezért várták már a srácok, hogy edzőmeccset játszhassanak. Csapatunk eddig két meccsen van túl előbb egy 32-32-es döntetlen, majd egy 24-20-as győzelem következett Algériai válogatottja ellen.
- Felemelő érzés volt ilyen népes publikum előtt pályára lépni - kezdte mondandóját Lékai Máté -, volt csapatomnál, a PLER-nél soha sem volt ennyi néző. Köszönjük a szurkolóknak a bizalmat, most még a felkészülés közepén járunk, így ígérhetem: lesz ez még jobb!
Hétfőn Tatára utazik a csapat. A Pick hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön itt készül tovább. Péntektől pedig következik a tatabányai nemzetközi torna, amelyen már Dusan Beocsanin is pályára lép.
- Dusan vasárnap érkezik meg Belgrádba a junior Eb-ről - tájékoztatta honlapunkat Dobozi Iván technikai vezető -, majd hétfőn utazik Szegedre. Mivel több hivatalos ügyet is el kell intézni vele, így a szerb játékos kedden csatlakozik a Pick-keretéhez, ismerkedik meg új csapatával.
- süli róbert -
Mit vársz a Kiel elleni meccstől?
Kommentek