Herbert Gábor: a franciákra koncentrálunk

Csapatunk továbbra is Tatán edzőtáborozik, az edzőközpont lesz a tatabányai tornán is a főhadiszállás. A Pick Szeged pénteken 10 órakor a francia Chambery, majd 17.30-kor a német Lemgo ellen csatázik a Bányász által szervezett nemzetközi tornán. Csütörtök délben Herbert Gáborral, csapatunk válogatott játékosával beszélgettünk.


– Azt hittem, hogy pihenés közben zavarlak majd.

– Budapesten vagyunk egy orvosi vizsgálaton. Nem kell megijedni, a válogatottban szereplő játékosoknak adódott egy lehetőség, hogy egy orvosi cég által támogatott vizsgálaton részt vegyenek. Én egy speciális talpbetétet készíttetek magamnak.

– Fáradtak vagytok?

– Nagyon. Ezt már szerdán a mester is érezte, a délutáni edzésen már taktikai dolgok szerepeltek. Kemény volt eddig az edzőtábor. De ezért jöttünk. Csütörtök délelőtt pedig mindenki regenerálódhatott, pihenhetett.

– Pénteken kezdődik a tatabányai torna. Mit vársz?

– Egyelőre csak a Chambery elleni meccsre koncentrálunk. A franciákra készülünk. Papíron nem mi vagyunk az esélyesek, de meglepetést szeretnénk szerezni. A keddi Érsekújvár elleni meccsen előjöttek a hibák, láttuk, éreztük, hogy védekezésben melyik kapcsolatot kell javítanunk. Már szerdán erre helyeztük a főhangsúlyt, bízom benne, hogy a gallok ellen ez már majd jól működik.

– Milyen volt a szlovákok elleni meccs?

– Olyan, amilyen egy felkészülési időszak közepén egy edzőmeccs. Skaliczki mester azt mondta, hogy voltak periódusok, amelyekkel elégedett volt. Erre kell, úgy gondolom, a továbbiakban építeni.

– Délután Ilyés Feri is ellenfél lesz. Készülsz már ellene?

– Bízom benne, hogy találkozunk, hiszen Fecike a Lemgóban általában csak védekezni szokott, remélem, azért néhány támadásra bennmarad. Egyelőre még nem beszéltünk a németek elleni meccsről, majd ha túl vagyunk a franciák ellenin, akkor kerül az előtérbe a Lemgo-meccs.

 

A Grundfos-kupa programja, péntek, 10 óra: Pick Szeged–Chambery (francia), 12: Banik Karvina (cseh)–Bjerringbri Silkeborg (dán), 16.30: Lemgo (német)–Pick Szeged, 18.30: Bjerrinbro Silkeborg–Tatabánya Carbonex KC. Szombat, 10 óra: Banik Karvina–Tatabánya Carbonex KC, 12: Lemgo–Chambery. 16.30: A csoport első–B csoport második, 18.30: B csoport első–A csoport második. Vasárnap, 15: 5–6. helyért, 17: bronzmérkőzés, 19: döntő.

- süli róbert -


vissza az előző oldalra