hír küldése |
hír nyomtatásaSkaliczki László körülbelül 250 érdeklődő előtt vezényelte le a tréninget, melyen már majdnem a teljes csapat részt vett. Csupán Dusan Beocanin és Tóth Mihály hiányzott, de ők sem tétlenkednek ezekben a napokban. Előbbi játékosunk a junior világbajnokságra, utóbbi pedig az ifi Európa-bajnokságra készül.
A másfél órás edzés során feltűnt a pályán három különös, fekete-fehér alak is, akik egyenesen Németországból érkeztek, de nem azért, hogy félbeszakítsák az edzést, hanem, hogy segítsék. Nem élő emberekről van ugyanis szó, hanem az ún. AIR-Bodykról, melyek 185 cm magas, felfújható, ember formájú bábuk. Az eszközöket Skaliczki László kérésére Németországból rendeltük.
Az edzés közben a szurkolók próbálták beazonosítani a sok-sok új játékost, akik közül eddig többet csak képről ismertek, majd az utolsó feladatoknál már tapssal díjaztak egy-egy szép gólt vagy védést - tekintet nélkül arra, hogy régi vagy új játékos megmozdulásáról volt-e szó.
A tréning végéhez közeledve türelmetlenül várakoztak az érdeklődők a pálya szélén, majd a csapattól elhangzott a Pick Szeged kiáltás, melyre egyszerre lepte el a pályát felnőtt, gyerek és újságíró. A játékosok alig látszottak ki a hirtelen kialakult tömegből, ahonnan közben minilabdák repültek a pályára és a lelátóra. Miközben a gyerekek használatba is vették a labdákat, elkezdődött a fényképezkedés, autogramosztás, interjúkészítés. Tatai Péter vonult le utoljára az öltözőbe. Ekkor már este hét óra volt.
Mi lesz az eredmény a Kecskemét ellen?
Kommentek