Edzések, szerdán irány Kopaonik!

Vissza
Edzések, szerdán irány Kopaonik!

Megkezdődött a szezon, egy remek hangulatú Picknik-kel indult az idény. Hétfőn és kedden Szegeden készülünk, szerdától pedig Szerbiában edzőtáborozunk. Az első edzőmeccset augusztus 9-én (szerda) 18 órakor vívjuk itthon az Orosháza ellen.

Immár harmadik alkalommal a szurkolókkal közösen indítottuk az idényt, a Széchényi téren rendeztük meg a III. Pickniket. Remekül sikerült, közel 500 MOL-Pick Szeged szimpatizáns jött el az eseményre.

Hétfő orvosi vizsgálattal kezdődött, majd edzés szerepelt a programban. Délután újabb foglalkozás következik, majd kedden is Szegeden készülünk. Szerdán utazunk Szerbiába, az immár megszokott magaslati edzőtáborba (Kopaonik). Kőkemény napok várnak a fiúkra, főként fizikai felkészítés szerepel a műsoron.

Az első edzőmeccset augusztus 9-én (szerda) 18 órakor vívjuk az újszegedi sportcsarnokban, ellenfelünk az Orosháza lesz. A meccset ingyen nézhetik meg a szurkolók.

- Süli Róbert -

Közzétéve: 2017.07.24.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/28
Hétgólos hátrányba kerültünk a BL-ben

A félidőben háromgólos hátrányban voltunk, végül héttel, 30–37-re kaptunk ki a Telekom Veszprém ellen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első meccsén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Veszprémben.

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

AZ ÖSSZES HÍR