hír küldése |
hír nyomtatásaA Zágráb elleni mérkőzésen könyöksérülést szenvedett Luka Zvizej a bemelegítésnél jelezte, hogy csupán a kispadot tudja majd koptatni a mérkőzésen. Fogadkozdtak a hazaiak a találkozó előtt, hogy most talán elkaphatják majd a több sebből vérző szegedieket, és erre még a vasárnap a Tisza-partjára látogató veszprémi játékosok is kíváncsiak voltak. Puljezevics - Ghionea, Katzirz, Herbert, Osmajics, Petrea, Vadkerti összeállításban kezdtek a Matics tanítványok. A találkozó elején izzasztó perceket éltünk át. Két okból is. Az egyik, hogy vezetett 3-1-re a Balatonfüred, a másik pedig, hogy Herbert olyan könyököst kapott Kiss Ákostól, hogy vérző orral támogatták be az öltözőbe (szerencsére negyed órás ápolás után visszatért a pályára). A 10. perctől megvillantotta magát Puljezevics a kapuban, míg támadásban Ghionea és Krivokapics kezdett belejönni a gólszerzésbe, míg Vadkerti igen szemfülesen játszott. A második félidőben Osmajics és Petrea is besegített, hogy tartsa 3-4 gólos előnyét csapatunk, amely végül 25-21-re nyert Pásztorék ellen.
![]() |
| A Pick 25-21-re nyert Pásztorék ellen |
Balatonfüredi KC - Pick-Szeged 21:25 (10:13)
Vezette: Nagy F., Turóczy
Balatonfüred: Szathmári - Tombor 3 (1), Lelkes 4, Salamon 1, Kovács Gy.3, Kiss 1, Pásztor 6. Csere: Szabó (kapus), Németh 1, Horváth R., Czigány 2. Edző: Velky Mihály
PICK: PULJEZEVIC - GHIONEA 7, Katzirz 1, Herbert, Oszmajic 3, PETREA 5, Vadkerti 3. Csere: Simon, Vancsics, Bjelis, KRIVOKAPIC 6 (2). Edző: Vladan Matic
Mit vársz a Kiel elleni meccstől?
Kommentek